Letelepedési kötvény biznisz

Volner János, a Jobbik alelnöke a Hír Televízióban a témáról:

Nem vette el a befektetők kedvét, hogy a korábbi 250 ezerről 300 ezer euróra nőtt a magyar letelepedési kötvény ára – írta korábban a Napi Gazdaság. Ezek a kötvények öt év múlva lejárnak, vissza kell őket vásárolni. A költség „természetesen” a magyar adófizetők nyakába fog szakadni. Mivel nincs nemzetbiztonsági átvilágítás, az így beszerzett útlevelekkel szabadon mozognak a „vásárlók”. A kötvényeket állami cégeknek kellene értékesíteni, ezt jelenleg is megtehetné az Államkincstár, vagy az Államadósság Kezelő Központ. Valamiért azonban a kormány ezt nem akarja. Feljelentés nyomán a rendőrség nyomozott az ügyben, de bűncselekmény hiányában megszűntették az eljárást.

 

Békéscsaba, 2016. március 24.

Összeállította: Anton

Emlékeztető: „A korrupcióval kapcsolatban Lánczi András a kiindulópont, aki ugye azt mondta, hogy amit mások korrupciónak tartanak, az a Fidesz hatalomgyakorlásának a lényege. Sok fog múlni azon, mit gondolnak erről az emberek. Elfogadják-e a rokonok, barátok helyzetbe hozását, az új tőkésosztály mesterséges létrehozását, vagy ezt korrupcióként értelmezik? Szerintem túl sok az ártalmas ügy. Ugyancsak káros lehet számukra, hogy teljesen lecserélődött a társadalomban a Fideszről alkotott kép. Az első Orbán-kormány idején a pártot vitatott, de sokak által elismert politikusok jelenítették meg, Szájer József, Kövér László, Áder János. Ma a nyilvánosságban Habony Árpád, Németh Szilárd, Andy Vajna, Rogán Cecília neve fonódik össze a Fidesszel, s ők teljesen más arcot adnak a pártnak. Azt mondani, hogy nincs kormányváltó hangulat, igaz lehet abban az értelemben, hogy nincs politikai megtestesülése. De egyre erősödik az ellenérzés, ez teljesen nyilvánvaló.” (Részlet a Török Gábor politológussal készült Orbán után is lesz jobboldal című interjúból)


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »