Letartóztatták egy ukrán „neonáci” szervezet 106 követőjét Oroszországban

Letartóztatták egy ukrán „neonáci” szervezet 106 követőjét Oroszországban

„Az MKU ukrán neonáci csoport 106 támogatóját vettük őrizetbe Oroszország 37 régiójában” – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), írja az MTI.

A több orosz hatóság összehangolt akciója eredményeként őrizetbe vett személyek közül kettőt azzal gyanúsítanak, hogy oktatási intézmények elleni fegyveres támadást készített elő, hárman pedig a „szélsőséges ideológiát követő és tömeggyilkosságok elkövetésére buzdító internetes közösségek” moderátorai voltak.

Az FSZB szerint a csoportot a nemzetközi szinten körözött, 21 éves Jehor Krasznov ukrán állampolgár hozta létre, aki „az ukrán különleges szolgálatok védnöksége alatt áll”.

Hírdetés

Penza megyében és a Komi Köztársaságban is egy-egy, az MKU-hoz kapcsolódó csoporton ütöttek rajta. Ezeknek öt, illetve nyolc tagja volt. Lakcímükön állítólag átalakított lőfegyvereket, vágóeszközöket könnygázpalackokat foglaltak le.

Az őrizetbe vettek ellen büntetőeljárás indult. Az FSZB szerint a gyanúsítottak interneten közvetlen levelezésben álltak Krasznovval, aki „erőszakos cselekmények végrehajtására” és „házi készítésű terroreszközök előállítására” utasította őket.

Az FSZB az év eleje óta több nagyszabású különleges műveletet hajtott végre az MKU ellen. Március óta eddig a mindvégig „neonáciként” megnevezett szervezet mintegy 60 követőjét vették őrizetbe Oroszországban.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »