Letartóztattak egy bérgyilkost egy 22 évvel ezelőtti emberölés miatt

Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön egy férfit, akit egy 22 évvel ezelőtti, előre kitervelt, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A döntés nem végleges.

Hírdetés

A közlemény szerint a gyanúsított megbízás alapján 1999. február 2-án több lövéssel megölt két férfit egy XV. kerületi vendéglőben, menekülés közben pedig egy embernek maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott.
   
A terhelt külföldön élő külföldi állampolgár, akinek bár vagyoni-jövedelmi viszonyai tisztázottak, Magyarországon állandó, bejelentett lakó- és munkahellyel, rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkezik. Külföldön a jelenlegihez hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás van ellene folyamatban. A terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya kiemelkedő, bizonyítottság esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható érte – írták.
   
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt a gyanúsított letartóztatását indítványozta. A bíróság pedig egy hónapra, január 2-ig elrendelte a férfi letartóztatását.
     
A bíróság a döntését azzal indokolta, hogy minderre és a konspiratív elkövetési módra figyelemmel a szökés, elrejtőzés veszélye reális, és megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárásban részt vevő vagy más embereket megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna – olvasható a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »