Letartóztattak drog és gyermekpornográfia miatt egy szudáni nőt Budapesten

Letartóztattak drog és gyermekpornográfia miatt egy szudáni nőt Budapesten

A menekült státuszú nő lakásán kábítószert, telefonján gyermekpornográf felvételt találtak a nyomozók; a Fővárosi Főügyészség indítványa alapján letartóztatásba helyezte a bíróság – írja honlapunknak küldött közleményében a Fővárosi Főügyészség. 

Mint írták: a megalapozott gyanú szerint egy 45 éves, szudáni állampolgár nő a mobiltelefonján kiskorúakat pornográf módon ábrázoló felvételeket, budapesti lakásán pedig jelentős mennyiségű, kábítószert tartott. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nőt őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatására.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfiával és jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettével gyanúsított terhelt letartóztatására, mivel az ügyészség szerint fennállt mind a szökés-elrejtőzés, mind a bizonyítás megnehezítésének veszélye.

Hírdetés

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását egy hónapra, megalapozottnak találva a szökés-elrejtőzés veszélyét. A végzés nem végleges, az ügyész a bizonyítás megnehezítése veszélyének megállapítása céljából, a védelem pedig a kényszerintézkedés elrendelése ellen jelentett be fellebbezést – olvasható a közleményben. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »