Letarolta a rózsahegyieket a DAC

Letarolta a rózsahegyieket a DAC

Egygólos győzelmet aratott a DAC a Rózsahegy otthonában a Fortuna Liga 15. fordulójában. Az élvezetes mérkőzésen nem kímélték a sárga-kékek a hazaiakat – szó szerint letarolták őket.

Bayo szépségdíjas góljával győzött a DAC. A sok kritika után, a hibák ellenére is igazán élvezetes focit láthattunk a dunaszerdahelyiektől.

A csallóköziek az 55. percben szerezték meg a vezetést, majd több helyzetet is kihagytak, miközben a Rózsahegy is igyekezett letámadni Jedlička kapuját.

A vendégek a 75. perctől emberelőnyben játszottak, azonban a hazaiak ennek hatására megkétszerezték támadásaik erejét, és csak a szerencsén múlott, hogy nem sikerült egyenlíteniük. A DAC összesen 8 sárgalapot gyűjtött össze a mérkőzésen – ez részben a dunaszerdahelyiek kemény játékának eredménye.

Habár a helyzetkihasználáson még dolgozniuk kell Hyballáéknak, mindenképpen izgalmas, agresszív és gyors játékot láthattunk ma.

Fortuna Liga, 15. forduló, MFK Rózsahegy, 2018.11.10., 15:00

Játékvezetők: Kružliak – Hancko, Štrbo

Nézőszám: 1749

Góllövő: 55. Bayo

Hírdetés

Sárga lap: 28., 75. Urdinov, 33. Qose, 47. Kochan, 76. Gál-Andrezly ill. 8. Huk, 37. Záhumenský, 41. Kalmár, 61. Kone, 76. Herc, 76. Divković, 90. Jedlička, 91. Bayo

Piros lap: 75. Urdinov

DAC: Jedlička – Davis, Kone, Huk, Záhumenský (46. Bednár) – Vida M., Kalmár, Herc, – Divković (89. Bilenkyi), Vida K. (96. Šimčák), Bayo

Rózsahegy: Macík – Urdinov, Twardzik, D. Kružliak, Jonec – Qose, Kochan (61. Mustedanagić), Gál-Andrezly, Takáč (61. Kostadinov), Daniel – Tandir (82. Gerec)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 53% – 47%

Lövések: kapura: 3:5, mellé: 6:5

Szöglet: 3:4

Les: 2:5

Körkép.sk, fcdac.sk

Nyitókép: fcdac.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »