Leszúrta saját fiát, mert veszekedtek

Saját fiát késelte halálra egy férfi Jánoshalmán. Az apa dulakodás közben kést rántott, és mellkason szúrta gyerekét. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették az 51 éves férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Önvédelemből szúrhatta le a férje a saját gyermeküket – ezt mondta a családi házuk előtt az áldozat édesanyja. Szerinte italozás közben szabadultak el az indulatok.

„Három napig nem voltam itthon, mert ittak. Olyankor veszekedni szoktak. Hogy most a férjem kötött a fiamba, nem tudom. És akkor megszúrta a gyereket” – mondta az édesanya.

Az 51 éves férfi a nyomozóknak beismerte tettét.

„A vita hevében dulakodtak, majd az apa egy késsel mellkason szúrta a fiát, aki a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a helyszínen életét vesztette. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki K. Jánost, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését” – közölte Árvai Edina, a főkapitányság szóvivője.

A családban már tavaly is történt tragédia. Szeptemberben két fiú bedrogozva veszett össze, majd a fiatalabbik egy faléccel agyonverte 27 éves testvérét. Egy másik alkalommal a családfőt kellett mentőhelikopterrel kórházba szállítani.

A rendőrök az fiát leszúró férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »