Leszoktunk a tejről, a sajtot szeretjük

Tegnap, azaz május 15-én volt a tej nemzetközi napja. A szlovákiai tejfogyasztási mérleg szerint még mindig jóval kevesebb tejet fogyasztunk, mint azt az egészséges táplálkozást szorgalmazók javasolják.

Két évvel ezelőtt a szlovákiai tej- és tejtermékfogyasztás éves viszonylatban egy főre számítva elérte a 175,5 kilogrammot, ami a húsz évvel korábbi mutatóhoz képest 8,3 százalékos növekedést jelent. A szakemberek szerint azonban a tavalyelőtti fogyasztás mindössze a 80 százaléka a javasolt mennyiségnek. „Ami viszont a szigorúan vett tejfogyasztást illeti, a szlovákiai átlag igencsak alacsony, mindössze 45,1 liternyi, holott húsz évvel ezelőtt meghaladta a 71 litert. Vagyis a jelenlegi tejfogyasztás csupán a fele a javasoltnak. Ezzel szemben a sajt- és a túrófogyasztás terén 8,1 kilogrammról 13,9 kilóra való növekedést könyvelhettünk el, s ezt a szakemberek már túlzottnak vélik” – mondta lapunknak Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség elemzője.

Az elmúlt egy évben sokszor szóba került a tejválság, s azzal kapcsolatosan a termék árának növekedése. Évközi viszonyításban a tej ára az elmúlt évben 9, a vajé pedig 29 százalékkal növekedett. Igaz ugyan, hogy az őstermelők szinte alig érezték meg a bolti árnövekedést, és állandóan azt nyomatékosítják, hogy 40 cent alatt egyszerűen lehetetlen előállítani egyliternyi nyers tehéntejet, miközben a felvásárlási árak átlagosan 30-31 cent körül mozogtak. A fogyasztók számára azonban pozitív, hogy jelenleg egy liter tej olcsóbb, mint 20 évvel ezelőtt, pontosabban kevesebbet dolgozni érte, mint 20 évvel korábban. Például 1997-ben átlagosan 12,5 percet kellett dolgoznunk azért, hogy megvehessünk egy liter tejet, az elmúlt évben 7 perc alatt megkerestük az árát.

Viszont az egészséges táplálkozást szorgalmazók szerint csupán a felét fogyasztjuk a javasolt tejmennyiségnek. „Ugyanakkor Szlovákia tej- és tejtermék-behozatala nagyobb a kivitelnél, ez 2009 óta így van. Például míg 2016-ban az import 307 millió euró volt, az export mindössze 232 millió euró. Az ország az Európai Unió tehéntej-előállításából csupán nem egészen 1 százalékban részesedik. A korábbi években a tejfelesleg, valamint az abból eredő alacsony felvásárlási árak több tenyésztőt is padlóra küldtek, így csökkent a tejtermelők száma” – részletezte Sadovská.

2016-ban az EU-28 tejtermelői együttesen mintegy 168 millió tonnányi tejet állítottak elő. Elsősorban tehéntejről van szó, melynek mennyisége meghaladta a 163 millió tonnát. Az unió legjelentősebb tejtermelője Németország, amely a termelés ötödét mondhatja magáénak. Őket a franciák követik a sorban 15,5 százalékos részesedéssel, majd Nagy-Britannia, Hollandia és Lengyelország következik 8–9 százalékos részesedési aránnyal. Szlovákia évente átlagosan 905 millió tonnányi tehéntejet állít elő, s ezzel nem egészen 1 százalékos az uniós részesedése.

Susla Béla


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »