Lesz, lesz, lesz címmel, hazai sztárok közreműködésével jelentetett meg CD-t a Trianon Múzeum

Lesz, lesz, lesz címmel, hazai sztárok közreműködésével jelentetett meg CD-t a Trianon Múzeum

A 12 legszebb magyar irredenta dalt korszerű zenei alapokon, szimfonikus zenekarra hangszerelve, kiváló előadóművészek előadásában adta ki a várpalotai Trianon Múzeum.

A húszas-harmincas éveket megidéző Lesz, lesz, lesz című album dalai Varga Miklós, Pataki Attila, Kardos-Horváth János, Vadkerti Imre, Sárdy Barbara, Varga Viktor, Kalapács József, Géczy Erika, Kautzky Armand, Szacsvay László, és Heit Lóránd előadásában szólalnak meg, közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara és a kisvárdai Szent László Gyermekkar. A hangszerelés Faragó Sándor és Harmati Máté, a zenei rendezés Harmati Máté munkája. A hanganyagot külön nyomtatott kotta kíséri, a dalok karaoke változatának videóit is elérhetővé teszi a kiadó.

A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, mely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, és intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát.

Az irredenta muzsika egy egész nemzetet sújtó, érthetetlen tragédiára adott, ösztönös, lelki gyógyulást kereső válasz. A dalok szövegét az elveszett Magyarország visszaszerzésére irányuló vágyak kifejezésre juttatása, zenéjét pedig a könnyen énekelhetőség, a fülbemászó, gyakran indulószerű dallam jellemezte.

A Trianon Múzeum a teljesség igényével próbálja megidézni a két világháború között Magyarországon kialakult erős szellemi irányzat megnyilvánulásának minden színterét. A haza egyesítésének gondolata nemcsak a politikai közéletben, az úri kaszinók folyosóin volt napirendi téma, hanem a művészet és a kultúra valamennyi műfajában képviseltette magát, így a zenei életben is.

Hírdetés

Trianon fájdalma jelen volt mind a könnyű-, mind a komolyzenei életben. Szinte alig volt olyan előadótér, ahol ne jelent volna meg valamilyen formában Nagy-Magyarország idilli gondolata.

A szobabelsőben a jellegzetes bútorok és tárgyak mellett az irredenta zenei mozgalomhoz kapcsolódó relikviák is láthatók. A szobában kiállított fúvós és ütős hangszerek mellett néhány korabeli kiadású kottaritkaság is megtekinthető. A korszakra jellemző grafikai elemekkel tarkított kottakép mellett látványos ízelítőt adnak a kor grafikai stílusából azok a plakátok, melyek a korszak zenei és színpadi előadásait, bemutatóit adják hírül.

A rockzenei alapokra helyezett, és az ország kiváló előadóművészei tolmácsolásában elhangzó 12 legszebb magyar irredenta dalt tartalmazó CD a múzeum ezen törekvését igyekszik kiegészíteni.

A CD-n hallható dalok:

(Sajtónyilatkozat/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »