A sokoldalú és sokműfajú B. Tóth Klárát vagy harmincöt éve ismerem, amióta egyik gyermekem rajz–művészettörténet tanára volt a Baár–Madas Református Gimnázumban. Hitről, hűségről, műveltségről tanúskodó kötete egyszerre kincseskamra és ugyanakkor – festőművészi és írói énjéhez illően – sok színben villódzó kaleidoszkóp is gyerekkora helyszínéről, a Duna főága és a Szentendrei-Duna által közrefogott, állandó lakosait tekintve kicsi, de sok jelentős magyar írónak, költőnek, képzőművésznek alkotó körülményeket nyújtó településről.
B. Tóth Klára: Két víz között – Kisoroszi emlékezete, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2022. A kötet megrendelhető a muravidek@freemail.hu címen, illetve Ruda Gábortól az alábbi számon: 06-30-271-2903.
Jómagam először atyai költőbarátomtól, Jékely Zoltántól hallottam Orosziról, s a könyv feszítően gazdag képanyagában örömmel fedeztem fel egyet a tőle ajándékba kapott horgászképek közül. Erre emlékeztetem olvasóinkat írásom címében, ahol Kormos István Jékely Párizsbanjának egyszerűségében rendkívül kifejező, s egyben B. Tóth Klára Kisoroszi iránti rajongásának egyik okát is érzékeltető zárósorát idézem, amely a könyv olvasása közben végig ott muzsikált bennem: „lesni orosziban compókat paducokat”. (Az idézet pontos, nem változtattam a Kormos-féle rendhagyó helyesíráson.)
Mielőtt azonban a nagyon sűrű, szinte világvárosiasan zsúfolt oroszi művészvilág (egyszer jártunk ott, a református gyülekezet vendégelőadóiként) néhány további tagjához közelebb lépnénk, szeretném, ha csak vázlatosan is, bemutatni a könyv rendkívül harmonikus egyéniségű írójának édesapját, a hatgyerekes Tóth József református lelkészt, akinek hitéből és emberszeretetéből még arra is telt, hogy 1960 és 1970 között, szolgálata tíz, Orosziban töltött éve alatt megteremtsen egy Istennek tetsző, akkoriban csodaszámba menő ökumenét: „Ahogy Apu odakerült és látta, hogy a falu kettévált reformátusokra és katolikusokra, az Alvég és a Fölvég lakói sokszor nem is álltak szóba egymással […], tudta, hogy drasztikusan be kell avatkoznia, ez az állapot tarthatatlan. Nem sokkal odaérkezésünk után, 1960-ban első dolga volt felkeresni az akkor odakerült új katolikus plébánost, Greff Gyulát, akivel pillanatok alatt összebarátkozott, és rábeszélte, hogy tartsanak a pázsiton, a libalegelőn egy nagy közös lelki alkalmat, szabadtéri mise-istentiszteletet, ahol a falusiak látnák, hogy ha a két lelkipásztor egyetért, akkor ők is békét köthetnek egymással, fogadják el hitük, liturgiájuk különbségét szeretetben. Először nagy volt a felháborodás, de aztán a falu népe mindkét térfélről odakíváncsiskodott, és rájöttek, nem is olyan utálatos a másik liturgiája, hiszen mind ugyanazt az Istent imádjuk.” Tóth József igazi Isten Embere és nagybetűs Családapa volt, aki egyszer bozótvágónak is elszegődött, mert másodállással nem akarta papi szolgálatát gyengíteni, ugyanakkor a család eltartásáról gondoskodni kellett.
A könyv lexikonnyi anyagából kiemelek néhány nekem különösen kedves személyt. Első helyen áll Áprily Lajos, Jékely Zoltán és Jancsó Adrienne. Jól ismertem továbbá az erdők, vizek barátja Szász Imre író-műfordítót s angol feleségét, Lizt is. A festőművészek közül Rudnay Gyulát, a Fesztyeket és az oroszi címlapkép alkotóját, a kép festése idején tizenöt éves Mohás Andrást kell megemlítenem, egy B. Tóth Klára-tanítványt, filmesként pedig Homoki-Nagy Istvánt. De ne feledjük a Fényesszemű manó története című varázslatos mesekönyvet sem, amelyet a Tóth házaspár alkotott (versek: anya, festmények: apa!) gyermekeinek, 1950 szűkös karácsonyára.
Végül megemlítem a szereplők közül a „rádiós lelkipásztort”, Hegyi-Füstös Istvánt, a Kossuth hangja egyik megmentőjét, aki a Reformátusok Lapjánál is dolgozott.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!
Egy magyar református család a román gulágon – könyvajánló
Egy református lelkészt kínoznak a román kommunisták. Felesége kint szoptatja hetedik közös gyermeküket, és közben hallja férje üvöltését. Visky András szülei. Kitelepítés című könyvében az író családja történetét írta meg: lelkész apja elítélését és a család deportálását.