Leporolt históriák: Az erdélyi polihisztor angolul szónokol

Leporolt históriák: Az erdélyi polihisztor angolul szónokol

Brassai Sámuel (1797 vagy 1800–1897) a magyar tudománytörténet talán legkülönösebb alakja volt. Szinte eposzi jelzőként tapadt a nevéhez az „utolsó erdélyi polihisztor” jellemzés, amivel arra utaltak, hogy számos tudományterületnek volt a művelője. Emellett több hangszeren kiválóan muzsikáló előadóként és az oktatásügy megreformálójaként is számontartották. 

A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes taggá választotta, de nem volt könnyű dolga, hiszen előbb a matematikai és természettudományi osztályba, majd a történelmi és filozófiai osztályba sorolták. Ezzel kapcsolatban Jókai Mór még egy humoreszket is írt, amelyben finom iróniával jellemzi a derék akadémikusok dilemmáját, amikor dönteniük kellett Brassairól. Két születési dátuma van forgalomban. Az egyik, amelyet ő is állított: 1797. június 15., a másik 1800. február 13. Mivel 1897. június 24-én hunyt el, sokan szívesen hisznek az előbbi időpontban, hiszen így elmondható volt, hogy a derék tudós kilenc nappal a századik születésnapja után adta vissza lelkét a teremtőnek. 

Természetesen ez a hosszú és termékeny életpálya szempontjából nem annyira fontos kérdés. Sokkal izgalmasabb feladat kijelölni Brassai Sámuel helyét a magyar tudománytörténetben. 1840-ben a kolozsvári unitárius főiskola tanáraként kidolgozott egy tanügyi reformot, amelyet az egyház korondi zsinatán változtatás nélkül elfogadtak. Számos folyóiratban publikált különböző témájú tudományos értekezéseket a nyelvészet, a történelem, a biológia, a matematika és a filozófia területéről, emellett rendszeresen jelentetett meg ismeretterjesztő cikkeket is. Élete utolsó évtizedeiben a kolozsvári egyetemen az elemi matematikai tanszék vezetője volt, de magántanárként keleti nyelveket, például szanszkritot is oktatott. 

Mondják, több tucat nyelven értett és olvasott és a nyelvészet az a terület, ahol az utókor értékelése szerint olyan felismeréseket tett, amelyek közel száz évvel megelőzték korukat.

Hírdetés

Élete egyik szakaszában az Erdélyi Múzeum-Egyesület természetrajzi tárának őre és múzeumának igazgatója volt és létrehozott egy botanikus kertet. Egyetemi kollégájával, Meltz Hugóval (1846–1908) Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok címmel folyóiratot alapított és éveken át főszerkesztőként vezette.

Agglegény maradt, életmódja puritán volt, modorát ismerősei póriasnak nevezték. Sok történet és anekdota maradt fenn róla. Nem szerette, ha a vonat olyan vonalon közlekedik, ahol sok az alagút. Ezért – állítólag – egyszer úgy ment vonattal Kolozsvárról a közeli Tordára, hogy a fél országot megkerülte. 

De gyakrabban előfordult, hogy inkább gyalogosan tette meg a két helység közötti utat. 

Szívesen olvasott külföldi szerzőket, lehetőleg eredeti nyelven. A latin költők mellett különösen az angolokat kedvelte, ennek híre Londonba is eljutott, ezért, amikor az erdélyi unitáriusok egyik jeles képviselőjeként meghívták az angol fővárosba az unitáriusok világkongresszusára, a szervezők felkérték, hogy a tiszteletére rendezett banketten tósztot mondjon a megjelentek előtt. A pohárköszöntő nagy tetszést aratott, sokan gratuláltak neki. Az egyik angol egyházi vezető hosszabban is méltatta Brassai „teljesítményét” és a következőket jegyezte meg: „Úgy látszik, nemcsak vallásunk rokon, hanem a nyelvünk is rokonságban van, mert sok magyar szót megértettünk!” Brassai értetlenül bámult rá, majd megjegyezte: „De kedves uram, én nem magyarul, hanem angolul beszéltem!” Most a derék angol lepődött meg, amin persze nem csodálkozhatunk. Elvégre nem sejthette, hogy Brassai a könyvekből tanult angolul és annak látható, betűhű formáját sajátította el, úgy, ahogy írva látta.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/21-es számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »