Lengyelországi útinapló – 5. rész: Wadowice

Lengyelországi útinapló – 5. rész: Wadowice

Somorjai Ádám OSB július első hetében zarándokcsoportot vezetett Lengyelországba. Úti élményeit osztja meg az alábbiakban az olvasókkal – ezúttal sajnos negatív tapasztalatait –, ötleteket, hasznos és praktikus tanácsokat ad.

Auschwitzból a közeli Wadowicébe, II. János Pál pápa szülővárosába érkeztünk. A főtér szépen van kialakítva (bár most éppen elcsúfította valamely kortárs művész kiállítása). A szent pápa szülőháza a templom mellett (mögött) található, ma már múzeum. Az ide való be nem jutásunk története utunk kellemetlen élménye maradt…

Délután 15.48-kor kiállította belépőjegyeinket a pénztár, az úr kedves volt, megkérdezte, van-e nyugdíjas, van-e tanító köztünk, mert akkor tud kedvezményt adni a belépő árából, mely 23 zlotyba kerül. Mondtam, hogy én nyugdíjas vagyok és van köztünk egy tanítónő is. A nyugdíjas kedvezményt meg is adta (18 zloty), de mivel a tanítónő nem lengyel, ő nem kaphatta meg a kedvezményt. (Kérdezem, akkor miért kérdezett rá a pénztáros, hiszen az elején megmondtam, hogy magyarok vagyunk. Schengen még nem érkezett el Lengyelországba? Magyarországon minden 65 év fölötti EU-állampolgár ingyen utazik.) Csoportunk tagjainak belépőjegyei végül is összesen 133 zlotyba kerültek. A pénztáros úr végül közölte, hogy 15.50-kor indul a vezetés, és a csoporttal kell menni.

Szétosztottuk a jegyeket, mindez néhány percig tartott. Körülbelül 15.52-kor léptünk be. Közvetlenül a bejáratnál, balra már tartott a vezetés egy lengyel csoport számára. És ugyanebben a szűk első szobában, valamivel előbbre ott volt még a megelőző csoport, épp továbbindulóban volt. Hogy helyet adjak a mögöttem lévő öt személynek, a csoportunk tagjainak, hogy ők is beférjenek a szobába, tettem néhány lépést előre. Ekkor megszólalt mögöttem egy női hang, határozottan, hogy tessék a csoporttal menni. Nem mondta meg, melyik csoporttal, én még vártam, hogy beérjenek a többiek, elkezdtem nézegetni az információkkal rendkívüli módon telezsúfolt falfelületet, a második kiállítási egységet. Erre jött az újabb felszólítás a hátam mögül, hogy tessék a csoporttal menni. Erre már odafordultam, és határozottan mondtam, hogy nem megyek a csoporttal. Akkor tessék elhagyni a múzeumot, érkezett a válasz. Jó, mondom, kérem a 133 zloty visszatérítését. Azt nem lehet, mondja. Jó, akkor bent maradunk. Ismét a fal felé fordultam és próbáltam tájékozódni, közben a korábbi csoport már majdnem elhagyta az első szobát. Ekkor újabb felszólítást kaptunk, erre azt mondtam, hogy nem megyünk a csoporttal, mert lengyelül van a vezetés és nem értünk semmit. Erre azt mondta az első csoport vezetője, aki idáig észre sem vett minket, hogy tessék fordítani. Én mondtam, hogy nem fordítok. A hölgy közölte, hogy más magyar csoportvezetők fordítani szoktak. Én azt válaszoltam, hogy küldjenek inkább magyar csoportvezetőt, hogyha fordítok, zavarom a csoportot (a lengyeleket). Erre az első vezető kitaszigált az ajtón, és a kasszához rohant, ahol épp nem volt ott az úr, csak egy másik hölgy, akinek röviden elmondta a tényállást. Ez a hölgy szemrehányást tett nekem, hogy világosan tudomásunkra volt hozva, hogy a csoporttal kell menni. Én visszakértem a jegyek árát, annyi időnk sem volt, hogy magunk között megbeszéljük a helyzetet. Csak annyit mondtam, hogy a csoport nem ért lengyelül, kérem vissza a pénzt, és visszaadtam a jegyeket és a nyugtát. Az úr, látva a helyzetet, annyit mondott, rugalmasan, hogy nem fogunk veszekedni, visszavette a jegyeket, a nyugtát és visszaadta a készpénzt. Én kijelentettem, hogy ide többet vissza nem térek (értsd: nem hozok több csoportot).

Ott is, napokon át, aztán itthon is sokat gondolkodtam a dolgon, és le kell írnom, hogy megnyugodjak. Még mindig úgy vélem, hogy ha érkezik valahova, bárhova egy pap és néhány hívő, akkor először köszöntöm őket, megkérdezem, honnan jöttek és megmondom nekik, melyik csoporttal tessék tartani. A csoportvezető is köszöntheti a csoportot, akkor is, ha az – nem önhibájából, hanem szervezési hiba miatt – néhány percet késett. Minket senki sem köszöntött, minket csak rendreutasítottak. A vezetőket itt (ahogy Auschwitzban is), nem przewodniknak nevezik (vezető), mint másutt, hanem edukatornak, azaz nevelőnek. Nekem eszembe jutott itt az olasz kifejezés: maleducato– azaz rossz nevelésben részesült. Akkor viszont hogy akar minket „nevelni”?

Hírdetés

Nekem az Auschwitz múzeumában éppen ugyanazen a napon átéltek után ez már túl sok volt. Nem biztosítanak magyar nyelvű vezetést, sem audio guide-ot, és mindeközben úgy tartják, hogy a pápa szülőházát őrzik. De hiszen a pápa szolgálata egyetemes, meghaladja saját nemzete és saját anyanyelve kereteit. Szülőházában készen kellene várniuk a nem lengyel anyanyelvű híveket/látogatókat is.

II. János Pál nem csupán a lengyelek pápája, hanem az a pápa, aki lengyel volt. Ami azt jelenti, hogy nemcsak a lengyelül tudók szeretik őt, hanem a lengyelül nem tudók is. Ha szülőhelyén is azt szeretnék, hogy a lengyel pápát szeressék és ismerjék a lengyelül nem tudók, akkor többet kellene tenni ezért.

Mindenesetre mindez túl gyorsan történt és feldolgozatlanul, a csoport tagjait is bántja, hogy nem láthatták Karol Wojtyła szülőházát belülről, engem is, hiszen én sem jártam még ott. És ezután már nem is fogok.

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »