Lengyelországban is annyira elnyomja a bíróságokat a diktatúra, hogy éppen most mentették fel a Szűzanya- és Krisztus-gyalázó leszbikákat

Lengyelországban is annyira elnyomja a bíróságokat a diktatúra, hogy éppen most mentették fel a Szűzanya- és Krisztus-gyalázó leszbikákat

Első fokon felmentette a közép-lengyelországi Plock városának kerületi bírósága kedden azt a három, vallási érzelmek megsértésével vádolt "aktivistát", aki a czestochowai pálos kolostorban őrzött ikon, a Fekete Madonna meggyalázott képét mutató matricákat ragasztott ki egy helyi templom környékén. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség nem zárta ki, hogy fellebbezni fog ellene.

A három leszbika 2019 áprilisában ragasztotta ki a matricákat, amelyeken a Szűzanya és a gyermek Jézus glóriáját a ferde hajlamúak mozgalmát jelképező szivárvány helyettesítette. Az öntapadós képeket a helyi Szent Domonkos templom környékén, többek között házfalakra, de a nyilvános vécéfülkére és szemeteskukára is kitették.

A cselekedetért pénzbírság, illetve szabadságkorlátozás vagy két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki – elvileg. Az ügyészség hat hónapos szabadságkorlátozást javasolt, amelynek keretében a nőknek havi 30 óra közérdekű munkát kellene végezniük.

Hírdetés

A bíróság azonban úgy találta: a vádlottak magatartása "nem viselte a vallási érzelmek megsértésének jegyeit". Az ítélet szerint az ügyészség "nem bizonyította be, hogy a vádlottak szándékosan meg akarták volna sérteni a hívő katolikusokat és megbecsteleníteni az ikont".

A bíró azzal is érvelt, hogy a három nő szándéka az "LMBT-közösséghez tartozó emberek" támogatása volt. Utalt rá, hogy a Szent Domonkos templomban a hagyományosan húsvét idején felállított Krisztus sírját 2019-ben úgy alakították, hogy láthatók voltak rajta az emberi bűnökre utaló feliratok, melyek között az LMBT és a gender kifejezések is szerepeltek. Az aktivisták állításuk szerint ez ellen tiltakoztak a matricák segítségével.

A húsvéti sír miatt az említett templomban a 2019-es ünnepek nagyszombatján és a feltámadás vasárnapján tiltakozók zavarták meg a szertartásokat, a köztük és a plébános között kialakult vita miatt a rendőrség beavatkozott.

Lengyelországban az utóbbi időben többször előfordult vallási jelképek, templomok megbecstelenítése, templomi szertartások megzavarása. Az esetek egy része azokkal a tüntetésekkel függ össze, amelyeket tavaly ősszel az abortuszszabályozást érintő alkotmánybírósági ítélet váltott ki. Más esetek a lengyelországi buzifelvonulásokhoz kötődnek. A 2019-ben pünkösd előestéjén rendezett varsói köcsögmenetet például egy miseparódiával indították, amelyben a pap szerepében egy szivárványszínű ruhába öltözött deviáns lépett fel.

(MTI korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »