Lemondott Székelyudvarhely alpolgármestere és városmenedzsere

Sajtótájékoztatón bejelentette lemondását csütörtökön Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere és Albert Sándor városmenedzser – közölte a Székelyhon.ro portál.

A Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben megválasztott alpolgármester is, a városmenedzser is arra hivatkozott, hogy a polgármesteri hivatalban olyan konfliktusos hangulat uralkodik, mely nem segíti elő a hatékony munkát, és felőrölte őket, hogy nem azzal kellett foglalkozniuk, amire vállalkoztak.

„A másfél évemnek a jelentős része arról szólt, hogy mindenért, ami nem megszokott, nem rutinszerű tevékenység, házon belül küzdenem kellett. (.) A döntéseimet a polgármester úr gyakran felülbírálta, feladatköreimbe belenyúlt. Nem kérdőjelezem meg a jó szándékát, viszont a tisztségem erejét és autoritását határozottan megnyirbálta” – részletezte Pálfi Kinga. Hozzátette: az önkormányzati képviselőtestületnek továbbra is tagja kíván maradni, hogy figyelemmel követhesse az elindított projekteket.

Albert Sándor városmenedzser elmondta, az eredeti feladata az volt, hogy összehangolja a városháza gazdasági, műszaki és beruházási igazgatóságait. Miután azonban több igazgató is távozott a városházáról, olyan operatív feladatokat is megörökölt, amelyekre nem volt felkészülve.

Hírdetés

Korábban a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselőtestület több POL-os tagja is lemondott az önkormányzatban betöltött frakcióvezetői és képviselői helyéről, és a polgármesteri hivatal fejlesztési és beruházási igazgatóságának vezetője is felmondott.

Székelyudvarhelyen 2016-ban és 2020-ban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzéke nyerte az önkormányzati választásokat. Gálfi Árpád 2016-ban a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként szerzett mandátumot, de 2019-ben megromlott a viszonya az MPP-vel, és a párt kizárta a soraiból.

A polgármester és támogatói elindították a Székelyudvarhelyért párt bejegyzését, de a pártbejegyzés nem történt meg a 2020 őszén tartott önkormányzati választások előtt. Gálfi Árpád és csapata a Marosvásárhelyen alakult erdélyi regionális vegyes párt, a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben méretkeznek meg az önkormányzati választásokon. Gálfi a szavazatok 68,3 százalékával kapott újabb mandátumot, a POL színeiben induló támogatói pedig 12 mandátumot szereztek a 19 tagú városi tanácsban.

Egy évvel ezelőtt a polgármester bejelentette, hogy kilépett a POL-ból, és függetlenként folytatja a munkáját.

A több mint 34 ezer lakosú Székelyudvarhelyen a lakosság 96 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »