Lemondott az örmény kormányfő – Tízezren ünnepelnek (videó)

Lemondott az örmény kormányfő – Tízezren ünnepelnek (videó)

Lemondott Szerzs Szargszján örmény miniszterelnök – ezt a jereváni miniszterelnöki hivatal közleményben tudatta. Úgy tűnt, hogy erővel kézben tartja a helyzetet, végül mégis lemondásra kényszerült Örményország első embere.

Több mint tíz napja tartanak a kormányellenes tüntetések Örményországban. Hétfőn már egy csoport katona is csatlakozott a demonstrációhoz.

Az ország minden nagyvárosában ellenzéki megmozdulásokat tartottak, a tüntetők eltorlaszolták az utakat, és sztrájkot is hirdettek.

Örömmel, sőt ünnepléssel fogadták ezrek Jereván utcáin, hogy a tömegtüntetések hatására lemondott az örmény miniszterelnök. Szerzs Szargszján távozását az örmény miniszterelnöki hivatal hétfőn jelentette be honlapján.

– mondta a távozó miniszterelnök.

A kormányfő lemondását tízezrek ünnepelték a jereváni Köztársaság téren.

Hírdetés

Örményországban április 16-án, egy nappal Szargszján kormányfővé választása előtt kezdődtek a tiltakozó megmozdulások. Hat nappal később, szombaton egy szállodában megpróbálták tárgyalóasztalhoz ültetni a miniszterelnököt és az ellenzék vezérét, Nikol Paszinjánt.

A találkozót követően az ellenzéki vezetőt több más képviselővel együtt engedély nélküli gyülekezés miatt őrizetbe vették, de hétfőn kiengedték őket a fogdából. A vasárnapi tüntetésen 50 ezren vettek részt.

A volt államfő, tíz éven át töltötte be az államfői tisztséget, a parlament április 17-én választotta meg kormányfővé. Az ellenzék tizenegyedik napja tüntetett megválasztása ellen, s a tüntetőkhöz hétfőn Jerevánban egyenruhások, katonák is csatlakoztak, vidéken rendőrök biztosították támogatásukról a mozgalmat.

Az ország minden nagyvárosában megmozdulásokat tartottak, a tüntetők eltorlaszolták a főútvonalakat, sztrájkokat hirdettek és kormányellenes jelszavakat skandálnak.

A módosított alkotmány értelmében a kormányfő kezében összpontosul a nagyobb hatalom a kaukázusi köztárságban, az elnöknek többnyire ceremoniális feladatai vannak.

Orientalista.hu – Euronews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »