Lemondott az izraeli kormánykoalíció elnöke

Lemondott David Bitán, az izraeli kormánykoalíció elnöke az ellene folyó korrupciós nyomozások miatt – jelentette az izraeli média szerdán.

David Bitán arra kérte szerdán Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy mentse fel koalíciós elnöki feladatai alól, mert jelenlegi helyzete nehézzé teszi munkája elvégzését, miután a rendőrség már többször kihallgatta a risón-lecijóni városháza körül kirobbant korrupciós ügyekben.    

Bitánt kenőpénzek elfogadásával, csalással és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják, amit Risón-Lecijón alpolgármestereként követett el egy évtizeddel ezelőtt.    

Hírdetés

A kiszivárgott vádak szerint a Dzsaruszi nevű maffiacsaládtól mintegy egymillió sékelt (több mint hetvenötmillió forintot) vett át korábbi adósságai rendezésére, és cserébe segítette a bűnözőknek a város hatáskörében lévő üzleti ügyeit.        

A rendőrségnél úgy vélik, hogy egy másik esetben negyedmillió sékelt (mintegy tizenkilencmillió forintot) kapott egy építési engedélyért egy vállalkozótól.    

A nyomozók hónapok óta lehallgatták, sőt egy barátja bútorboltjában – ahol üzleti ügyeit intézte, – kamerát helyeztek el, így próbáltak bizonyítékokat gyűjteni a politikus ellen.      

Noha David Bitán továbbra is a kneszet képviselője marad a kormányzó Likud párt színeiben, visszavonulása a koalíció elnökségétől komoly csapást jelenthet a szintén korrupciós vádakkal szembenéző Benjámin Netanjahunak, akinek a jobbkeze volt a parlamentben.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »