Lemondásra szólította fel az MPP-elnököt a párt vezetőinek egy csoportja

Lemondásra szólította fel Mezei Jánost, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét a párt vezetőinek egy csoportja.

Az MTI-hez szerdán elküldött nyílt levél aláírói szerint a Mezei János elnökkel szembeni bizalmatlanság “tetten érhető a párt szervezeteinek a java részénél és a párt közmegítélésében is”. Szerintük az elnöknek megválasztása óta nem sikerült új programmal, új politikai irányvonallal előállnia, sőt az MPP korábban elért eredményeit is veszélybe sodorta.

“A Magyar Polgári Párt jövőjéért aggódók” csoportja elsősorban Mezei János “megosztó és kirekesztő” politikáját kifogásolja, megemlítvén, hogy a kirekesztő politika csődöt mondott: az elnök a párt országos választmányában egyedül maradt a kizárási javaslataival.

A nyílt levelet mások között a párt egyik országos alelnöke, Simon Csaba, választmányának elnöke, Pethő István, két parlamenti képviselője, Biró Zsolt (korábbi pártelnök) és Kulcsár-Terza József, a Kovászna, Hargita, Kolozs és Máramaros megyei szervezetek elnökei, Székelyudvarhely, Csíkcsicsó, Málnás, Gelence és Zabola MPP-s polgármestere és a párt más vezető személyiségei írták alá.

A párt sajtóirodája jelezte: Mezei János szerda délután sajtótájékoztatón reagál a nyílt levélre, de a gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatót végül Sorbán Attila Örs, a párt szeptember elején megválasztott ügyvezető elnöke tartotta. A politikus szerint nincs szó pártszakadásról, csupán “egy kisebb érdekcsoport és az általuk elbolondított emberek érzik úgy, hogy lemorzsolódnak”, ezért a nyilvánossághoz fordultak.

Hírdetés

Sorbán Attila Örs szerint az érdekcsoportnak a párt semmilyen testületében nincsen többsége, ezért választották a nyílt levél írását. Az ügyvezető elnök Biró Zsoltot, a párt közel egy éve lemondatott elnökét vélte a Mezei János ellen szervezkedők hangadójának.

A sajtótájékoztató után Mezei János közleményben tudatta: nem mond le csak azért, “mert ezt szeretnék az RMDSZ-es MPP-sek”. Arra utalt, hogy a párt korábbi vezetése együttműködési szerződést kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), melynek eredményeként a párt két politikusa az RMDSZ jelöltlistáján szerzett parlamenti képviselői mandátumot. Az elnök szerint a nyílt levelet megfogalmazó érdekcsoport hónapok óta dolgozik azon, hogy lejárassa a pártot, kihasználván, hogy a párt elnöksége nem hajlandó kiteregetni a belső ügyeket.

Mezei János szerint a csendes többség az elnökség mellett áll abban a munkában, “amellyel vissza kívánják terelni a Magyar Polgári Pártot a Biró Zsolt-féle megalkuvás útjáról”. Az elnök hozzátette, amíg az elnökség a párt többségének bizalmát élvezi, addig folytatják a megkezdett munkát A pártban július közepén jelentkeztek feszültségek Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester kapcsán. A polgármestert a városi pártszervezet önkényes vezetéssel vádolta meg, és Mezei János országos elnök jelenlétében le is váltotta politikai tisztségéről. Gálfi úgy vélte: azzal vonta magára a párt elnökének haragját, hogy felbontotta a város számára előnytelennek talált szolgáltatói szerződéseket, amelyeket Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi elnöke még Székelyudvarhely polgármestereként kötött. Szász Jenő 1996 és 2008 között volt Székelyudvarhely polgármestere, valamint 2003-tól 2012-ig az MPP elnöke.

A párt később ki is zárta soraiból Gálfi Árpádot és a Gálfi mellett kiálló Hargita megyei elnököt, és leváltotta tisztségéből a kizárásokat kifogásoló Salamon Zoltán ügyvezető elnököt.

A szeptember 26-án tartott választmányi ülésen Mezei János további kizárásokat kezdeményezett, ezeket azonban a választmány leszavazta. A gyűlésen az elnök személyéről bizalmi szavazást is tartottak, amelyen ugyanannyian szavaztak a bizalom megvonására, mint ahányan bizalmat szavaztak az elnöknek. A szavazáson maga az elnök is részt vett és szavazott.

Mezei Jánost 2018 novemberében választotta az MPP elnökévé a párt országos küldöttgyűlése, miután az MPP-ben a párt identitásának megőrzésével kapcsolatos nézetkülönbségek alakultak ki. A korábbi elnök, Bíró Zsolt a lemondásával előzte meg, hogy leváltsák tisztségéből.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »