Lemondás a köbön

Lemondás a köbön

Nem tudom, észrevette-e a kedves Olvasó, de nekem valahogy feltűnt, hogy mostanában az egyik legsűrűbben használt köznyelvi kifejezés a lemondás lett. Először is ugye, lemondott a régi kormány, hogy megalakulhasson az új. Emiatt mondjuk, annyira nem lett rossz kedvünk, sőt bízunk a szebb folytatásban.

Pár nappal ez előtt viszont lemondták a tokiói olimpiát, szegény sportolóknak jövőre kell tartalékolniuk a csúcsformájukat, mi pedig még egy évig izgulhatunk azon, mennyi fényes érmet szereznek magyar sportolóink. Szerkesztőségünkbe szinte naponta érkeznek olyan üzenetek, melyekben lemondják a rendezvényeket, operaelőadást, konferenciát és még sorolhatnám.

A diákok örülnek, hogy lemondták az írásbeli érettségit és a teszteléseket. Ez még csak hagyján, de nekünk sajna már lassan két hete le kell mondanunk sok mindenről. Munkáról, családi és baráti kapcsolatainkról, utazásról, de még a vasárnapi szentmiséről, istentiszteletről is. Félő, hogy hamarosan le kell mondanunk eddigi életmódunkról, nem fog telni mindarra, amit terveztünk, le kell mondanunk a nyaralásról is… Elhihetik, hogy nem önként én nem dalolva mondanak le a hölgyek a fodrász vagy a kozmetikus látogatásáról… De az egymástól távol élő szerelmesekre is nehéz idők járnak, nekik is le kell mondaniuk a találkozásról.

Csupa lemondás lett az életünk, és ha nem vigyázunk, és nem jelentettük, hogy nemrég külföldről tértünk haza, minket is lemondanak, lehordanak, megszégyenítenek, sőt akár fel is jelentenek mások.

Hírdetés

Van ennél sokkal, de sokkal rosszabb is. Olaszország egyes kórházaiban nap mint nap le kell mondaniuk az orvosoknak betegeik egy részéről. Mindenkit nem tudnak megmenteni, nem jut mindenkinek lélegeztetőgép…

Amikor a világ Jézus Krisztus halálára és dicsőséges feltámadására készül, le kell mondanunk a húsvét szokásos megünnepléséről. Le kell mondanunk a nagyszombati körmenetről, a locsolásról, a vidám percekről, a nagy családi összejövetelekről. Soha még nem tanított minket annyira a böjt a lemondásra, mint most. Ám ezúttal nem csupán a gazdagon terített asztalokról, az ételről vagyunk kénytelenek lemondani, hanem arról is, ami úgy kell nekünk, mint a levegő.

Lemondunk az ölelésről, a pusziról, a kézfogásról, lemondunk arról a lelki táplálékról, amit a másik szemébe nézve kapunk.

Lemondásra ítéltettünk, ki tudja még meddig. Az ember sokat kibír, szinte mindent elvisel. Tartsunk ki, hisz más választásunk úgy sincs. Soha, de soha nem mondjunk le azonban a reményről, hogy hamarosan megint a régi kerékvágásba kerül az életünk.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »