Lemond Sebastian Kurz osztrák kancellár

Lemond Sebastian Kurz osztrák kancellár

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán – írja az MTI.

Utódjaként Alexander Schallenberg eddigi külügyminisztert javasolta. Bár a kancellár péntek este még nem kívánt lemondani tisztségéről.

Kurz egyben bejelentette, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.

Sebastian Kurz ismételten hangsúlyozta, hogy hamisak az ellene felhozott vádak. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni a hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek.

Hírdetés

„Országom előrébb való személyemnél”

– húzta alá Kurz.

A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében. A WKStA azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e a Kurz vezette ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.

Werner Kogler zöldpárti alkancellár csütörtökön kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a kialakult helyzetben, ami koalíciós válsághoz vezetett a kormányon lévő Zöld Párt és az ÖVP között. A botrány nyomán az ellenzék kedden bizalmatlansági indítványt készült volna benyújtani a kancellár ellen.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »