Lelőttek egy embert, lángba borult a város – Újabb faji zavargások az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok egyik déli szövetségi államában, Észak-Karolinában zavargások törtek ki, miután egy rendőr lelőtt egy afroamerikait – hasonló esetek már többször előfordultak az elmúlt hónapokban.

Az észak-karolinai Charlotte városában rendőrök intézkedés közben lőttek agyon egy férfit, még kedden délután, estére pedig már szinte lángba borultak a város utcái. A rendőrök délután érkeztek egy háztömbhöz, hogy letartóztassanak egy körözött férfit.

Mint kiderült az intézkedő rendőrök beszámolójából, a 43 éves Keith Lamont Scott nem volt azonos a körözött bűnözővel, ám amikor kiszállt az autójából, fegyver volt nála, s mivel azt hitték, hogy közvetlen fenyegetést jelent a számukra, egyikük azonnal lőtt.

Az agyonlőtt férfi családja szerint a rendőrök nem úgy adták elő az esetet, ahogyan valójában történt, mert a férfinél nem fegyver, hanem könyv volt, és éppen az iskolából hazatérő fiát várta.  A rendőrség nyomozást indított az ügyben,

kedden este azonban Charlotte utcáit tüntetők lepték el, és utakat zártak el.

A kiérkező rendőröket körbevették, többet közülük megsebesítettek. A gázmaszkos rendőrök könnygázgránátokat vetettek be.

A rendőrség nyilvánosságra hozta: nemcsak az áldozat, hanem az őt agyonlövő rendőr is afroamerikai.

A rendőrt a vizsgálat idejére felfüggesztették.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »