Lelőtt egy rendőrt az egyik túszszedő Jerevánban

Lelőtt egy rendőrt az örmény fővárosban az ottani rendőrkapitányságot két hete megszállva tartó, túszszedő fegyveres csoport egyik tagja, miután lejárt a rájuk vonatkozó, a hatóságok által szabott ultimátum.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Ez már a második rendőr, aki életét vesztette július 17. óta, amikor mintegy 30 fegyveres támadta meg az egyik jereváni rendőrkapitányságot. Akkor egy rendőrezredest öltek meg, kilenc rendőrtisztet – köztük magas rangúakat – túszul ejtettek és bevették magukat az épületbe.

Azt követelték, hogy a hatóságok engedjék szabadon a júniusban letartóztatott Zsirajr Szefilján ellenzéki politikust és “minden politikai foglyot”. Még aznap elengedtek kettőt túszaik közül, további hármat pedig egy nappal később.

A héten többször is lövöldözés volt az elfoglalt rendőrségi épületnél, amelyben megsebesült a túszejtő fegyveres csoport egyik vezetője és fia, továbbá egy rendőr. Mindhármukat kórházba szállították. Ketten megadták magukat a hatóságoknak. A fegyveresek később azt közölték, hogy van még két sebesültjük. A hatóságok felajánlották, hogy orvosi ellátását biztosítanak számukra, de a támadók ezt elutasították. Ennek ellenére később mentősöket küldtek a helyszínre, de őket a fegyveresek túszul ejtették.

Azóta szinte naponta zavargásokról érkeztek hírek az örmény fővárosból, így péntek este a túszejtő csoporttal szolidaritást vállaló tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, hetvenöten megsebesültek, több mint húsz embert helyeztek előzetes letartóztatásba.

Az elmúlt két hétben még reménykedtek abban, hogy a fegyveres csoporttal sikerül vérontás nélkül megegyezésre jutni, de szombat délután, helyi idő szerint 17 órakor lejárt a hatóságok által szabott ultimátum.

A nemzetbiztonsági szolgálat közleményében tudatta: lejárt a határidő, amelyen belül a rendőrségi épület megszállói még letehették volna a fegyvert. Azután a rendfenntartó erőknek felhatalmazásuk van figyelmeztetés nélkül tüzet nyitni bármilyen fegyveres személyre, aki a megszállt rendőrkapitányságon vagy annak közelében tartózkodik.

A nemzetbiztonsági szerv közleményében úgy fogalmaz: nem szabad tűrni a helyzet további kiéleződését, amely a “fegyveres csoport terrorista cselekményei” következtében alakul ki. A hatóságok nem fogják tovább tétlenül nézni – figyelmeztet a hivatal -, hogy az épületfoglalók gépkarabéllyal lövik a rendfenntartó erők tagjait. A péntek esti zavargások után kimerült mindenfajta ésszerű lehetőség a békés megoldásra – áll a közleményben.

Ezután jelentették a hírügynökségek, hogy a megszállt rendőrkapitányság épületéből az egyik fegyveres lelőtte az épülettől 350-400 méterre lévő gépkocsiban ülő egyik rendőrt.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »