Lelkigyakorlatot tartanak a háború sújtotta ukrán szemináriumban – Őrzik a reményt, a megbocsátást

Lelkigyakorlatot tartanak a háború sújtotta  ukrán szemináriumban – Őrzik a reményt, a megbocsátást

Augusztus 15. és 21. között a Kijevhez közeli Vorzel szemináriumának háborúban megrongálódott épületében tartják a 16 évesnél idősebb fiatalok hivatásgondozó lelkigyakorlatát. Az épület áprilisban, a Kijev körüli heves támadások idején megrongálódott és kifosztották. Néhány kilométernyire található a háborúban sokat szenvedett Bucsa, Irpin és Borodjanka.

Ruszlan Mihalkiv, a szeminárium rektora elmondta:

A heves harcok idején voltak, akik bementek az épületbe, felfeszítették a kaput, és mindent elvittek. A földön fekvő, összetört Szűz Mária-szobor, a betört ablakok, a lövések nyomainak fotói bejárták a világot. Jelei voltak annak, hogy a háborúban semmi nem szent, még az imádság, a lelki elmélyülés helyei sem. Öt hónappal később a szeminárium nemcsak hogy megnyílt, sokak adományainak köszönhetően, hanem augusztus 15. és 21. között vendégül látja a 16 évesnél idősebb fiatalok hivatásgondozó lelkigyakorlatát.

Amit hozniuk kell magukkal: „a Szentírás, notesz és toll, váltóruha és jókedv”. A programban a spirituális elmélyülés mellett sok játék, szabadidős tevékenység is szerepel. Elmennek Bucsába, Irpinbe és Borodjankába is, hogy megnézzék a háború okozta sebeket. Mert 

A papok a kezdeményezés idei kulcsszavának azt választották: „annak ellenére”: „mindannak ellenére, ami történik, a háború ellenére, amely mélyen összezavarta és határok közé szorította az életünket. Annak ellenére – azt jelenti, hogy hűségesek akarunk maradni az élethez, védelmezni akarjuk a jövőnket, előre akarunk tekinteni. Azt jelenti, hogy a helyzet és a háború súlya ellenére mi normálisak maradunk” – fogalmazta meg Ruszlán atya.

– Hogy vannak a fiatalok Ukrajnában?

– A helyzet őrült volta és az égbekiáltó igazságtalanság ellenére mélyen keresztény és mélyen emberi folyamatokat látunk magunk körül. Arra gondolok például, hogy az emberek milyen gyorsan megsegítik a többieket, segítségére sietnek azoknak, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat, főként az ország keleti részén.

A fiatalok? Szükségük van arra, hogy példaképeket lássanak, akikre felnézhetnek. És ma Ukrajnában sok ilyen van. Gondolok a hadseregre, az önkéntesekre, az orvosokra, de a papokra is. Vannak sofőrök, akik vonatot, buszt vezetnek, hogy segítsenek evakuálni az embereket az egyik városból a másikba. Vannak emberek, akik kenyeret és humanitárius segélyeket osztanak a központokban. És mindig vannak olyanok, akik a háttérben munkálkodnak.

– Újra kinyitnak az iskolák szeptemberben?

– Ez nehéz kérdés. Mert nem szűnnek felettünk a rakétatámadások. És az iskolák nem megfelelő helyek ahhoz, hogy a gyerekek biztonságát garantálják. Nem olyan helyek, ahol légiriadó esetén a gyerekek menedéket találhatnak. De otthon maradni sem jó. Láttuk ezt az előző két évben, a lezárások idején.

Hírdetés

Az ellenségünk úgy cselekszik, mintha terroristák társadalma lenne. Nem áll le akkor sem, amikor iskolákkal áll szemben.

– A fiatalok többsége elment, vagy maradt az országban?

– Sokan maradtak. És sokan, akik elmentek, visszajöttek. Attól függ, mely területről menekültek el. Azt mondják, október-november táján új menekülthullám várható, az ország keleti részeiről menekülnek majd el sokan a háború elől. Eddig maradtak, reménykedtek, hogy ki tudnak tartani, de nálunk nagyon kemény a tél, és az emberek kénytelenek lesznek hátrahagyni otthonaikat.

– Nem úgy látja, hogy a háború a házak lerombolásán túl a fiatalok jövőjét is elveszi?

– De igen, azért is, mert nagyon sok egyetemet, iskolát, óvodát leromboltak. Sok gyereknek van olyan szülője, aki a seregben harcol, és sokan közülük nem jöttek haza. Eltűntek. Erőszakosan Oroszországba vagy Belaruszba vitték őket. Nem érint mindenkit ez a helyzet, de sokakat megsebez. És itt vannak a szirénák: a hangjuk szinte már háttérzaj az életünkben. Igaz, hozzászoktunk már, de amikor házakba csapódott rakétákról érkeznek hírek, akkor az ember megérti, hogy ez tényleg igaz, tényleg háborúban élünk, nem érezhetjük magunkat biztonságban.

– Amikor találat érte a vorzeli szemináriumot, Vitalij Kricvicki kijevi püspök azt mondta: fontos, hogy újra kinyissuk. Fontos az Egyház számára és az ország számára is, mert a háború után újjáépülő Ukrajnának szüksége lesz lelkivezetőkre, papokra. Hogyan válhatnak az újjáépítés papjaivá?

– Azt hiszem, ehhez olyan embernek kell lenni, akik tudja, mit jelent a szeretet és mit jelent a szenvedés, aki megtapasztalta mindkét helyzetet, és ezért hiszi, hogy a szeretet erősebb még a halálnál is.

Olyan embernek kell tehát lennie, aki mindig képes megmaradni a reményben, képes megőrizni szívében a megbocsátást, aki nem engedi, hogy beléköltözzön a halál mérge. A háború súlyos körülmény, de megmutatja nekünk, ami igazán értékes. A papnak olyan embernek kell lennie, aki képes elkísérni az embereket ezen az úton.

Ismerek legalább három olyan anyát, akik nem tudják, hol vannak az ukrajnai hadseregben szolgáló fiaik. Oroszországba vitték őket, de nem tudják, hová.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Agensir; Acninternational.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »