Lelki séta az Erdőparkban

Lelki séta az Erdőparkban

Jól időzített fotókiállítást láthat a pozsonyi értő közönség a Vajnorská utcai Kulturális Központ kiállítótermében, Lelki séta az Erdőparkban címmel. Ugyanis közvetlenül a Mindenszentek ünnepe, és a Halottak napja előtti időszakban Molnár B. Sándor fotóművész mutatja be, a Kis-Kárpátok Pozsony patkójában az utak mentén található, vagy többnyire az erdő mélyén megbúvó, úgymond rejtőzködő, emlékőrző helyeket, kápolnákat, kereszteket, a „Szent fákat.”

A tárlatnézők szinte megdöbbenve szemlélték, milyen és mennyi, többnyire keresztény jellel, csodával találkozhat a Kis-Kárpátokban az a természetfotós, aki nem mindig a turistáknak kijelölt utakat választja, hanem bolyongásai útvonalát maga a hatalmas fákkal benőtt erdő bokros, lejtős mivolta adja.

Amikor Sándor kalauzolásával megismerhettem a kiállítás anyagát, azt tudatosítottam, hogy itt nem egy kommersz, a mai digitális fotózás, számítógépes korrekciókkal „hanyatt vágóssá” csicsásított, a technikai effektusok olcsó bazárjának böngészdéjéből bárki által előszedhető trükkökkel, csábító nagyításokkal kívánja a képzőművész „elkápráztatni” a nézőt, a cél most másban nyert formát: a lelkiségben, a csend szellemet építő nyugalmában, az emberi, s túlvilági lét rejtelmeiben való, imagináris megmártózásban. Mindez, évtizedek sok száz kilométernyi zarándoklása, s az új jel meglelése lelki örömének kíséretében.

Molnár B. Sándor először egy jól meglelhető, a Zergehegy alján található Koliba Film-stúdió bejárata melletti, gyönyörűen kivitelezett, s nemrég felújított kápolnácska fotóját mutatta, melyen ez a szövegrész található: A VILÁGHÁBORÚ/EMLÉKÉRE EMELTE/A 13 HONVÉD ŐRSZOL/GÁLATOS PÓTSZÁZAD/1914-1917/.

A magyar honvédek a kápolna szobrocskájául Szűz Mária Kis-Jézust kezében tartó szoborkompozícióját rendelte meg az emlékhely megalkotójától, nem véletlenül, hiszen az első világégés idején védőszentként, jóformán minden magyar katona magánál tartott, az említett szenttel kapcsolatos emblematikus, hadba indulás előtt megáldott ereklye/medailon,fénykép,pici szobrocska/ egy-egy darabját.

A fotográfus talán legnagyobb örömére szolgál az, ha az erdőségek sűrűjében, Szent Fára talál. Sándor definíciója szerint a Szent Fa az, amelyiken több liturgiai jelet, keresztet, szentek képét rögzítették. A feliratozás viszont arról tanúskodik, mi is történt ezen a helyen/váratlan szülés, elhalálozás, baleset stb./

Sándor elmondja, szinte hihetetlen, hogy az ilyen sok évtizedes emlékhelyeket állandóan látogatják, felújítják, gondozzák. Aztán a témánál maradva, fotóművész barátomnak azt is elmondom, hogy a Szent Fa fogalmát már az egyiptomiak is ismerték. A fáraót, beiktatásakor, elvezették a Szent Fa előtt, aminek leveleire az íbisz isten Thot, felírta a fáraó nevét.

Egy erdei gyalogos utacska mentén, mely a Zergehegy irányába vezet, található egy emlékkő, melyet barátok helyeztek el, társuk emlékére. Íme, a kőtábla felirata: EDL TIVADAR/1882 JÚNIUS 14/ BARÁTI KÖRÉBEN/ E HELYEN TÖRTÉNT/RÖGTÖNI HALÁLA/EMLÉKÉRE

Edl Tivadar bankár, birtokos, mecénás elismert és közkedvelt személyisége volt Pozsonynak, aki az osztrák-magyar kiegyezés /1867/ után Just Henrikkel együtt jelentősen hozzájárult a város felvirágoztatásához.

Történelmi események, emberi sorsok jelei találhatók itt a Mária völgytől égészen a Pozsony közeli Szentgyörgy melletti hegyvonulatok mélyén. Megtalálható itt a porosz-osztrák háború /1866/ emlékére állított kápolna, de a későbbi repülő szerencsétlenségek helyszíneit is megjelölték az együttérzők, mely események mind-mind, úgymond megörökültek Molnár B. Sándor fényképein nemcsak a jelen, de a következő korok embere számára is.

A szerző elmondta, hogy nagy élmény volt számára a fából készült, erdők sűrűjében, nagyméretű keresztekkel való „találkozások”, melyek hollétéről fiatal korában pozsonyiként, aggastyán korú emberek ismertették meg őt, ezek történeteivel együtt. Nem egyszer találkozott olyan száz évnél korosabb, valószínűleg akácfából készült korpuszokkal, melyek megtalálása alkalmával már a földön feküdtek. Az évek múltán ismét a helyszínre való érkezése alkalmával, a legtöbb esetben már új kereszt állt a régi helyén.

Olyan korpusszal, emléktáblával ellátott feszület is található a Kis-Kárpátok bércein, melyek fölé, a gondoskodó hívők, emlékezők, fából készült tetőszerkezetet építettek, ezzel is meghosszabbítva a szakrális hely fennmaradását. Vagyis, a fotós – amint ezt a kiállításon is láthattuk – megörökíti az emlékhely korábbi állapotát, majd a gondoskodó kezek szívet melengető látványát is.

1944-ben született Pozsonyban. A fényképezés rejtelmeibe édesapja vezette be, a harmincas években készült gép volt az első, amivel megismerkedett, majd jött a Flexaret, a Praktisix, a Praktika, s más gépcsodák. Diákként fotókörök munkájában vett részt. 1973 és 1975 között elvégezte a fotográfusok iskoláját, s a Comenius Egyetem tudomány és kultúra szakán hallgatott művészettörténetet.

1971 és 1988 között a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjtemény-gondnokaként dolgozott, itt került szoros kapcsolatba a művészettel, s magukkal a művészekkel. A velük való beszélgetések kölcsönös fejlődéssel szolgáltak. Több önálló kiállítása volt, a legfigyelemreméltóbb tárlata 2013-ban a franciaországi Metz-ben volt, ahol önálló kiállítása 88 művészfotójának témája Szlovákia volt.

Molnár B. Sándor több szakmai társulás tagja, többek között a Szlovák Képzőművészeti Unióé is.

Sándort közel húsz éve ismerem, számos kiállítást „ugráltunk át” együtt, hiszen ő is tagja az én kurátorságom alatt álló Pozsonyi Műtermek, szabad művészeti társulásnak.

Például fotóival ő is részt vesz a nemrég indított, Kitelepítések 70 című tematikus vándorkiállításunkon, mely a Szövetség a Közös Célokért társulás, s a Pozsonyi Magyar Galéria védnöksége, zászlaja alatt „járja” a Kárpát-medencét.

Beszélgetésünk alkalmával Sándor számos közös emléket idézett fel:

– Neked ezt nem kell különösen körülírnom, hiszen hosszú évtizedes szerkesztő riporteri, majd kiadói, reklámügynökségi tevékenységed alkalmával a gyakorlatban is megélted ezt: – mennyi tudást, kitartást igényelt annak idején az, ha valaki egy jó riport-, vagy művészfotót akart elkészíteni, saját fotólaborjában a filmet „kihívni,” s ugyanezt a nagyítás után papírra vinni, szárítani, fényesíteni. Ugye, egy komolyabb, transzfokátorokkal kiegészített fotós felszerelés tíz, tizenöt kilót nyomott, csakis így lehetett olyan komoly teljesítményt nyújtani, amire egy amatőr fotós az akkor árusított Flexaret, „Ljubítyel,” Smena stb. olcsó gépekkel – képtelen volt. A fotózás, bizony, mesterség volt. S mi van ma? Nem is kell említeni a könnyű, különböző, dizájn effektusokra is képes, könnyű digitális gépeket, hanem ott van a néhány dekás mobiltelefon, mely szintén csodákra képes. A kép egy gombnyomásra elkészül, nincs költséges film, s az ezzel járó herce-hurca, hanem néhány ismételt gombnyomással a fotó pillanatokon belül átküldhető a világ bármelyik pontjára, szerkesztőségébe, vagy máshová.

Aztán Sándort azzal egészítem ki, hogy a mai, sokszor úgynevezett „fotóművészek” akár több ezer felvételből válogathatják ki a diszpléjükről kiállításuk pőre harminc, ötven darabos anyagát, így a művészi teljesítménybe, sokszor a véletlen is besegít.

Régebben egy, diafilmre, majd költséges Cibachrome márkajelű papírra elkészített fotó ára bizony, szép összegbe került. De más korban élünk, az újabb és újabb technikai vívmányok mindannyiunk hasznára válnak.

Amikor a tárlaton ott álltam a Molnár B. Sándor képei előtt, a sokat mondó mondatrész, a SZAKMA IRÁNTI ALÁZAT jutott eszembe. Ugyanis a látott művészi teljesítmény, a hatvan művészi fotó gazdag szakmai múlt, odaadás, kitartás nélkül – szinte elképzelhetetlen.

A kiállítás október 16-tól 31-ig tekinthető meg Pozsonyban a Vajnorská utca 21 szám alatt található Kulturális Központban.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »