Lejárt a mandátuma a hágai törvényszéknek

Lejárt a mandátuma a hágai törvényszéknek

24 év után lejárt a mandátuma a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek, amely összesen 161 embert ítélt el a délszláv háborúban elkövetett bűncselekmények miatt. Köztük Slobodan Milosevicet, Radovan Karadzicot és Ratko Mladicot, a boszniai mészárost is.

„Tisztelt bíró úr, Slobodan Praljak nem háborús bűnös, az ítéletet undorral veszem tudomásul” – mondta november 29-én a 20 év börtönre ítélt egykori boszniai horvát tábornok, majd felhajtott egy adag mérget és pár órával később meg is halt.

Ezzel a tárgyalótermi drámával ért véget a Hágai Nemzetközi Törvényszék 24 éves története. A nem állandó bírói fórum a volt Jugoszlávia területén, a délszláv háborúban végrehajtott emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőit vonta felelősségre.

A testület kitartó munkával összesen 161 közismert háborús bűnöst küldött a rácsok mögé, köztük igazi „nagyvadakat” is. Slobodan Milosevic jugoszláv, majd szerb elnök volt az első hatalmon lévő vezető a világon, akinek bíróság elé kellett állnia.

„A Hágai Nemzetközi Törvényszéknek sikerült igazságot szolgáltatnia a legnagyobb bűnözők ügyében, akik másképp nem kerültek volna bíróság elé. A Törvényszék nélkül az olyanok, mint Slobodan Milosevic, vagy Radovan Karadzic és Ratko Mladic volt boszniai szerb vezetők, meg a kisebb mészárosok megúszták volna” – mondta Vesna Skare-Ozbolt, volt horvát igazságügyi miniszter.

Az életfogytiglani börtönre ítélt Mladic tábornok mérget ugyan nem vett be, de ő sem túl elegánsan vette tudomásul az ellene hozott verdiktet. „Ideges vagyok, mert amit mondtak, úgy ahogy van, hazugság! B*szódjon meg a bíróság!” – mondta.

A Törvényszék szerint a boszniai szerb hadsereget vezető Mladic volt a felelős Szarajevó 1992-től 1996-ig tartó ostromáért, ami több mint 5 ezer civil életét követelt, és a srebrenicai mészárlásért, amelynek során Mladic katonái több mint 8 ezer bosnyákot végeztek ki.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »