Lejárt a burkini ideje a cannes-i strandokon

A legutóbbi terrortámadásokra hivatkozva betiltják Cannes-ban az egész testet fedő muszlim fürdőruha, a burkini viselését a strandon. A városvezetés szerint a viselet „terrorista mozgalmakhoz való tartozásra” utal.

 

„Nem arról van szó, hogy teljesen megtiltjuk a vallási jelképek viselését a strandon, hanem csak az olyan feltűnő ruházat viselését, ami terrorista mozgalmakhoz való tartozásra utal, amelyek ellen háborút viselünk”

 

nyilatkozta Thierry Migoule, a cannes-i városi szolgálatok igazgatóját.

 

Megfelelő ruházat nélkül tilos a strandolás

 

A tilalomról már július végén kiadott egy rendeletet a város polgármestere a konzervatív David Lisnard. Eszerint a strandra való belépés és fürdés tilos azok számára, akik „nem viselnek ehhez megfelelő ruházatot, amely tiszteletben tartja mind a jó erkölcs, mind a laicitás” szabályait. Amíg Franciaország és vallási kultuszhelyek terrortámadások színhelyei, addig egy vallási hovatartozást feltűnően jelző fürdőviselet a közrend megzavarásával fenyeget – áll a rendeletben.

 

Franciaországban tilos az egész testet fedő fátyol, de a vallási jelképek viselését nem tiltja semmilyen törvény. Nemrég Marseille-ben akartak volna tartani egy burkini-rendezvényt, de a tervet övező viták miatt végül inkább lemondták.

 

Forrás: mandiner.hu/aktuality.sk

Nyitókép: metro.co.uk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »