Lehullt a lepel

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna – tartja a mondás. A székely zászlóval „pózoló” amerikai nagykövetre zúduló szitokáradatot tapasztalva mégis azt kell mondanunk, jól tették a román politikusok, internetes hozzászólók, továbbá a bukaresti külügyminisztérium illetékesei, hogy nem hagyták szó nélkül Hans Klemm sepsiszentgyörgyi gesztusát. 

A romániai magyarok jogérvényesítése, törekvéseik nemzetközi szinten történő ismertetése szempontjából kifejezetten hasznos, hogy a többségi társadalom egyáltalán nem fogta vissza magát tegnap, hanem egyértelműen kifejtette az álláspontját arról, miként viszonyul a nemzeti kisebbségekhez és azok jelképeihez. Mert mi is történt az elmúlt két és fél évtized során?

Anyaországa, civil szervezetei, politikai alakulatai és sajtója révén az erdélyi magyarság több-kevesebb intenzitással tájékoztatta az európai és tengerentúli közvéleményt a közösséget ért jogsértésekről, a hátrányos megkülönböztetésekről, amelyeket aztán a hivatalos román ellenpropaganda hatására Nyugaton vagy elhittek, vagy nem, hébe-hóba pedig vagy felszólaltak ellenük, vagy szemet hunytak fölöttük.

Ezúttal azonban a világ első számú hatalmának, az emberi jogok élharcosának számító Egyesült Államok romániai „helytartója” közvetlenül, testközelből megtapasztalhatta, hogy nem beszéltek félre az erdélyi, székelyföldi politikusok, amikor a magyarok gondjait-bajait sorjázták. Az amerikai nagykövet visszaigazolást kapott arról, hogy a román hatóságok igenis kettős mércét alkalmaznak a helyi szimbólumok használata terén.

A román külügyminisztérium reakciójának hála Bukarest stratégiai partnere, a washingtoni kormány félreérthetetlen szemléltető eszközt kapott arról, miszerint ebben az országban amit szabad a románnak, azt nem szabad a magyarnak is. Csak gratulálni lehet a külügyi tárcának azért, hogy megerősíti az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló legfrissebb emberi jogi jelentésében a székely zászló és egyéb székelyföldi szimbólumok kriminalizálásáról tett megállapításokat.

Székelyföldről távoztában az amerikai nagykövet még úgy nyilatkozott, hogy kissé „összezavarodott”, mert egymással homlokegyenest ellentétes információkat kapott román és magyar részről. Hát a mostani zászlós hisztéria alaposan hozzájárul Hans Klemm tisztánlátásához.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »