Lehetne főpolgármester-jelölti vita Tarlós István részvételével – nyilatkozat

Lehetne főpolgármester-jelölti vita Tarlós István részvételével – nyilatkozat

A főpolgármester azt mondta: előre meg nem beszélt témákról, egymást kérdezve el tud képzelni egy párbajt kihívóival. Operettalakításokban azonban nem vesz részt – tette hozzá. Az előválasztáson Karácsony Gergelynek drukkolt.

“Kálmán Olga mégiscsak nő, vele nehezebb vitatkozni, és nála soha nem lehetett tudni műsorvezető korában sem, hogy mikor kérte ki magának, hogy nőnek nézik, és mikor bújt el a mögé, hogy mégiscsak nő” – így értékelte az ellenzéki főpolgármesterjelölti előválasztás eredményét Tarlós István.

A főpolgármester az InfoRádiónak megerősítette: azért szorított, hogy az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely legyen a kihívója.

“Kálmán Olgát nem nyomják zuglói ügyek, amelyek azért elég súlyosak. Ez abból is látszik, hogy már most hallani a felkészülést és a mártírgyártást, hogy jaj, istenem, nagymamuska, a Tarlós verekedni fog.

Tehát ha a zuglói ügyekre valaki rávilágít, azt egész biztosan karaktergyilkosságnak fogják nevezni. Ez jó védőruhának látszik, de félek, hogy kevés lesz. Ilyen ügyek Kálmán Olga vállát nem nyomják” – mondta Tarlós István.

Hírdetés

Kálmán Olga – szerinte – ráadásul Karácsony Gergellyel ellentétben nem volt “közveszélyes munkakerülő a fővárosban”.

Tarlós István nem zárta ki egy esetleges főpolgármester-jelölti vita lehetőségét, ám megjegyezte: egyelőre azt sem tudni, hányan indulnak a városvezetői címért.

“Ha egymással szembeállunk, meg nem beszélt témákról, face to face egymást kérdezzük, ilyet nem zárok ki. Nem azt mondom, hogy biztosan lesz, de ilyet nem zárok ki.

Operettalakításokban nem veszek részt.”

Budapest főpolgármesteri címére Tarlós István és Karácsony Gergely mellett jelenleg a függetlenként induló Puzsér Róbert pályázik. Sermer Ádám, a Liberálisok jelöltje megfelelő egyezség esetén visszalépne Karácsony javára.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »