Lehetetlen vita

Városliget-ügyben vitaképtelenné vált a magyar kormány, ahogyan a parlamenti pártok mindegyike, a civil szervezetek és az úgynevezett ligetvédők egyaránt. A tegnap határozatképtelenség miatt elmaradt parlamenti ülés, illetve a liget körül zajló politikai botránysorozat kiváló példája annak, hogyan „kell” elrontani egy alapvetően jó szándékú – Budapest egyik legnagyobb összefüggő zöldterületének megújítását célzó – beruházást. Ebben vastagon benne van a kormányoldal, amelynek képviselői akár csak egy szűk órácskára sem voltak képesek megszakítani nyári szabadságukat, hogy legalább tömören, röviden és világosan érveljenek eddigi döntéseik mellett. Az ellenzék, indítványozva a „Tisztelt Ház” rendkívüli ülését, szintén magáról állított ki szegénységi bizonyítványt azzal, hogy eleve a Városliget-törvény visszavonását javasolták ahelyett, hogy tömören, röviden és világosan megmondták volna: mit akarnak, és azt hogyan is gondolják. A parlamenti „ligetnap” abszurditását fokozta, hogy maga a kezdeményező, Szabó Tímea (pártjának neve: Párbeszéd Magyarországért) független országgyűlési képviselő benn sem volt az ülésteremben, amikor szavaznia kellett volna a napirendről.

S ha már néhány politikus meglátogatta a munkahelyét, a végére maradtak a sablonszövegektől, az egymás ócsárlásától és képtelenségektől hemzsegő sajtótájékoztatók. A korábban „ellenzéki cirkuszt” emlegető Kósa Lajos fideszes frakcióvezető most „műbalhéról” beszélt, míg a szocialista Kunhalmi Ágnes az őrző-védő „kopaszokról”, akik szerinte „egy diktatórikus állami berendezkedés eszközei”. A jobbikos Hegedűs Lorántné „Vajnahunyadvárat” emlegetett, majd követelte az egyház által nem kívánt Regnum Marianum-templom visszaépítését és a vaskefének csúfolt 1956-os emlékmű eltávolítását. Az LMP-s Csárdi Antal fővárosi képviselő rozsdaövezetekbe száműzné a szerinte „fölösleges” múzeumokat, míg a ligetvédők, a civilek az „ország óhaját” közvetítették a Kossuth térre: „ne legyen beton a Városligetben”.

Azoknak a haragos embereknek, akik a szimpla tiltakozáson túl törvénytelen akciókra ragadtatják magukat, és ekkor nemcsak a hivatásos rendőrökkel, hanem brutálisan viselkedő őrző-védőkkel, a „kopaszokkal” is szemben találják magukat, érthető a negatív reakciójuk. Nem érthető viszont, hogy a Városliget Zrt. miért küldte ezeket az embereket oda, mindenki jól tudhatta, hogy ez csak hergelés, és a helyzet eldurvulásához vezet.

A mindennel együtt 200 milliárdos beruházásnál 400 milliós megbízást is kapott a Rogán-szomszédként ismertté vált kommunikátor. Színes kampány helyett jobb lett volna, ha tisztán csak tájékoztatták volna az embereket: ide ez épül, oda amaz, favágás lesz, ha kell, de a cél az, hogy a jelenleg lepusztult park megújuljon, sőt bővüljön. Közben az autók a felszínről a mélybe tűnjenek, az egész fenntartásához pedig bevételek kellenek. A múzeum jó, a kultúra hasznos, az ide látogatók bevételt hoznak. Ennyi.

Csakhogy az ellenzéki pártoknak jól jött az eleinte tényleg csak a fakivágások elleni tiltakozás, amely mára egyértelműen az Orbán-kormány elleni fellépés szimbólumává vált. A kormánypártok azonban nem „kapcsoltak” az első, márciusi eset után. Baán László miniszteri biztos gondolhatja azt, hogy 150 év múlva minderre már senki sem fog emlékezni, de tény marad: nem gondoskodott a valódi párbeszédről. Erőből hozott kormányhatározatokkal, törvényekkel, „kopaszokkal” nem lehet érvelni, amíg ezt nem látják be, a vita, amely nélkül nem lehet jobb a világunk, lehetetlen marad.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »