Lehet végre Kuba a kubaiaké?

Lehet végre Kuba a kubaiaké?

Mindenki Fidel Castróról beszél, hatalmas a zaj, de ebben a zajban egyetlen dolog nyilvánvaló: a világ hülyébbik fele konkrétan elfeledkezett arról, hogy személyében egy diktátor távozott, és úgy beszél, mintha a kedves papa költözött volna az örök nádcukorültetvényekre mannarumot iszogatni Che Guevara haverral.

Nagyon is közelről ismerjük a jelenséget, hiszen Magyarországon a mai napig létezik a „Kádár apánk” narratíva. Pedig azt gondolhatnánk, hogy az idő mindent megold, vagyis hogy ennyi idővel a rendszerváltás után, nagyjából tisztázva a történelem viharainak lefolyását, már fellélegezhetünk, és ihatunk egy pálinkát. De nem.

Mert a mai napig velünk él az a 20. század, amelynek igencsak nagy részét nem jó oldalon állva vagy zsarnokságban töltöttük. Maradt itt beszédmód, világhoz való hozzáállás, és maradtak itt nekünk tárgyi emlékek – épületek, szobrok, használati tárgyak – is bőven, egy letűnt rendszer maradványai. És ezek között a maradványok között hiába hisszük, hogy lezártuk a 20. századot, mert attól még nagyon messze vagyunk.

Egy hosszú és szenvedéssel teli út után szintén hosszú és szenvedéssel teli út előtt áll most már Kuba is. Meghalt Fidel Castro, de a kommunizmus ideáján átszűrt importélet minden szinten uralja az országot. És fogja is uralni még egy darabig.

Ennek összefoglalója rajzolódik ki abból a képsorozatból, amelyet nem a diktátorról, hanem az általa túl sokáig vezetett ország mindennapi életéről állítottunk össze. A képek tele vannak kettősséggel: a klasszikusan heroizált vezetők hatalmas hirdetőtáblákról, festményről vagy egy egész háztömb oldaláról tekintenek le a nép fiaira, akik sokszor nem röstellnek a nagy ellenség, Amerika zászlajába öltözve elhaladni a szemük előtt, ezzel is borzolva sűrű szemöldöküket. „Belassult, lepukkant, kilátástalan, de legalább süt a nap” – írta le nekem frappánsan a képsorozat válogatása közben Velledits Éva, hogy mit fogok látni, amikor megnézem ezeket a képeket egyben. Igaza lett.

Mert Kuba még nem a kubaiaké. Nem dönthetnek saját sorsuk felől, és még Castro halálával sem kapták meg azt a szabadságot, amelyet évtizedekkel ezelőtt elvettek tőlük. Azonban ennek a szabadságnak az elérésére sosem volt nagyobb lehetőségük, mint most, ilyen erős napsütést régen ígért egy pénteki időjárásjelentés. Jó volna, ha a világ hülyébbik fele azzal is segítené őket, hogy nem csinál az elnyomójukból romantikus hőst.

  Fotó: Nicolas García / Europress/AFP  

  Fotó: Adalberto Roque / Europress/AFP  

  Fotó: Yamil Lage / Europress/AFP  

  Fotó: Yuri Cortez / Europress/AFP  

  Fotó: Yamil Lage / Europress/AFP  

  Fotó: Rodrigo Arangua / Europress/AFP  

  Fotó: Rodrigo Arangua / Europress/AFP  

  Fotó: Yuri Cortez / Europress/AFP  

  Fotó: Yamil Lage / Europress/AFP  

  Fotó: Yamil Lage / Europress/AFP  

  Fotó: Yamil Lage / Europress/AFP  

  Fotó: Rodrigo Arangua / Europress/AFP  

  Europress/AFP  

  Fotó: Yamil Lage / Europress/AFP  

  Fotó: Rodrigo Arangua / Europress/AFP   

  Europress/AFP  

 Képszerkesztő: Velledits Éva


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »