Lehet Más az Őrület

Nincs két hete, hogy az LMP etikai bizottsága eltiltotta még a párttisztségért indulástól is Ungárt Pétert, erre most nemcsak megválasztották a párt ifjúsági szervezetének egyik posztjára, de ráadásul pont a fegyelmi és etikai bizottság tagja lett – tudta meg a hvg.hu a tisztújítás részleteit ismerő forrásból. Úgy tűnik, vagy folytatódik a tudathasadás jeleit mutató pártélet az LMP-ben, vagy Ungárnak sikerült a fagyi visszanyal-esetét produkálva megfricskáznia belső ellenlábasait.

Már nehéz jelzőt találni arra, ami az LMP-ben történik, miután hetek óta sorjáznak a kívülről érthetetlen/kínos/logikátlan történések. Utoljára arról írtunk, hogy – Szél Bernadett társelnök eltiltása után – azt az etikai bizottsági elnököt is sikerült eltiltani, akinek fontos szerepe volt a pártbeli eltiltás-büntetések osztogatásában.

A pártnak viszont még erre is sikerült lapot húzni: Ungár Pétert választották meg múlt héten az LMP ifjúsági szervezete Fegyelmi és Etikai Bizottságába – tudtuk meg egy névtelenséget kérő belső forrástól. Vagyis a párttisztség viselésétől – Széllel egy füst alatt –3 évre generálisan eltiltott Ungár lesz az ifjúsági szervezet etikai felelőse, elnevezésének ellenére a bizottság ugyanis egyszemélyes, így de facto egyedüli letéteményese a területnek.

Ungár megválasztásának elsősorban szimbolikus, illetve a párton belüli, taktikai jelentősége van, a Lehet Más a Jövő néven futó ifjúsági szekció ugyanis túl sok taggal/jelentőséggel nem büszkélkedhet. Anno azért hozták létre, hogy becsatornázzák a legfiatalabb szimpatizánsokat, illetve az ökoszociális gondolatot népszerűsítsék a fiatalok körében.

Vagy felülkerekedtek a belső csatározásban, vagy az ellenlábasok nem figyeltek eléggé, mindenesetre a párttisztségektől évekre eltiltott Ungárnak és a támogatóinak sikerült gyakorlatilag meghekkelniük a saját rendszerüket. Ezek szerint ugyanis hiába az eltiltás, a jelenlegi szabályok alapján ez nem terjed ki minden szervezetükre, illetve elég voksot is szerzett az LMP-s képviselő, így előállhatott a minimum pikáns helyzet. (…)

Az LMP még tudja fokozni: az eltiltott Ungár Péterre bízták az ifjúsági etikai bizottságot

2017 nyara – egy kis adalék

A júliusi Nyitás Fesztivál után a Momentum Mozgalom összes rendezvényéről kitiltották Ungár Pétert, az LMP elnökségi tagját, mert a fiatal politikus részegen zaklatni kezdte a fesztiválozókat.

Ungár Péter egyébként több momentumossal is jóban van, a fesztiválra pedig kifejezetten azért ment le, hogy a két párt közötti együttműködés ötletét propagálja, de végül egészen máshogy sült el.

Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója az ügyről azt mondta, hogy Ungárt a fesztivál második estéje után tették ki, majd kitiltották a momentumos eseményekről, mert vállalhatatlan dolgokat csinált. A biztonsági őrök még aznap este levágták a kezéről a karszalagot, de megállapodtak, hogy csak reggel kell elhagynia a helyszínt, mert úgy látták, nincs olyan állapotban, hogy haza tudjon jutni. 

Leginkább az volt a gond, hogy a fiatal politikus részegen nem vette tudomásul, hogy fesztiválozók visszautasítják a közeledését. Az egyik momentumos lány másnap arról számolt be a szervezőknek, hogy Ungár ráakaszkodott, erősen ölelgette, és azt bizonygatta, hogy mennyire jó az ágyban. A lány eléggé rosszul élte meg a történteket, amikor szervezők másnap felvetették neki, hogy tegyen feljelentést, de ő nem akart emiatt bíróságra járni.

Egy másik fesztiválozó pedig arra ébredt, hogy Ungár egyszer csak befeküdt a sátrába. Először még azt hitte, hogy csak véletlenül eltévesztette a házszámot, de mire visszaaludt, Ungár már megint bemászott hozzá. Ekkor kiderült, hogy kifejezetten miatta ment vissza. Végül háromszor kellett elküldenie a sátortól, hogy békén hagyja. 

Az ügyről megkérdeztük Ungár Pétert is, aki elismerte, hogy nagyon részeg volt a bulin, de leginkább arra emlékszik, hogy a biztonsági őrökkel volt balhéja. Azt már nem tudja, pontosan mi volt a szervezők gondja a viselkedésével, ahogy magát ismeri, ilyen állapotban leginkább a Kónya-Pető vitáról beszél és a Székely himnuszt énekli. Utólag megbánta, hogy ennyire bekészült egy rivális politikai párt rendezvényén.  

Ugyanakkor ő sem tartja teljesen kizártnak, hogy történhettek más incidensek is. Arra, hogy többen panaszkodtak, hogy zaklatta őket, Ungár azt felelte, hogy bárkitől kész bocsánatot kérni.

Az egyik fesztiválozó háromszor zavarta ki a sátrából Ungár Pétert, mielőtt kirakták a Momentum fesztiváljáról

Az egyik fesztiválozó háromszor zavarta ki a sátrából Ungár Pétert, mielőtt kirakták a Momentum fesztiváljáról


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »