Lehallgatási botrány: folyamatban van egy nyomozás, de Polt Péter többet nem árult el

Lehallgatási botrány: folyamatban van egy nyomozás, de Polt Péter többet nem árult el

Ahogyan megírtuk, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának következő ülésére az ellenzéki képviselők, Vadai Ágnes, Lukács László és Harangozó Tamás kezdeményezik Pintér Sándor és Hajdu János, a TEK főigazgatójának meghallgatását.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje néhány napja a Pegasus-ügy után érdeklődött a belügyminiszternél, a kémprogrammal kapcsolatban több dokumentumon átívelő kérdéssort nyújtott be. A magyar néppárt miniszterelnök-jelöltje többek között azt akarta megtudni, hogy kiket, miért, hányszor hallgattak le, illetve hogy kik jutnak hozzá a hallgatózás során szerzett adatokhoz?

 

Hírdetés

Pintér aztán válaszában közölte Jakab Péterrel, hogy a kérdésekre kizárólag az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén van lehetősége válaszolni. Ezt azonban saját párttársai távolmaradásukkal bármikor bojkottálhatják, így borítékolható, hogy ott sem fogunk választ kapni semmire.

Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője még július 20-án fordult szintén írásbeli kérdéssel Polt Péterhez, amiben arra volt kíváncsi, hogy kíván-e eljárást indítani az elhíresült Pegasus kémszoftver ügy kapcsán.

A legfőbb ügyész augusztus 4-i keltezésű válaszában mindössze annyit árult el, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást folytat. Ráadásul – mint a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményéből kiderült -, Polt Péter nem hivatalból indított nyomozást, hanem több feljelentés nyomán.

Mindezek fényében kijelenthető, hogy az összevissza hablatyoló fideszes politikusokhoz hasonlóan a legfőbb ügyész is mismásol az utóbbi évek egyik legsúlyosabb lehallgatási botránya, a Pegasus-ügy kapcsán.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »