Legyünk olyan, mint a jobb lator – Ifjúsági lelkiestet tartottak Egerben

Legyünk olyan, mint a jobb lator – Ifjúsági lelkiestet tartottak Egerben

Szentmisével kezdődött az „Engedj közelebb!” ifjúsági lelkiest, melyet Krisztus Király vasárnapján, november 20-án tartottak az egri Líceum kápolnájában.

A résztvevőket Vízi János, a bazilika káplánja; Drahos Dávid egyetemi lelkész és Czibere Zsolt felsőtárkányi plébános köszöntötte.

A szentmisét Lóczi Tamás, a szeminárium spirituálisa mutatta be, felajánlva az ifjúságért és a fiatalok szándékaiért. Homíliájában a jobb és a bal lator viselkedését állította szembe egymással.

Krisztus Király ünnepén felvetődik bennünk a kérdés: vajon mi királyként tudjuk e tisztelni Jézust? Hiszen a mai kor emberétől, aki már demokráciában él, távol áll, hogy Krisztust királyként szemlélje – fogalmazott. – Pedig sokszor „kiskirálynak” képzeljük magunkat, eltelve önmagunktól, és sokan élnek körülöttünk olyanok, akik többre tartják magukat, mint amire a képességeik feljogosítanák őket. Egy ilyen közegben kell nekünk keresztényként helyt állnunk. Ha pedig a Bibliát nézzük, egyetlenegy emberről tudjuk bizonyosan, hogy Jézus ígéretet tesz neki a mennyországba kerüléséről, ez pedig a jobb lator. Krisztus a kereszten odafordul hozzá, és e szavakat mondja: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” 

De mit csinált ezért a jobb lator? Semmi mást nem tett, csak engedte, hogy Isten megmentse őt. Belátta saját bűneit, és elismerte, hogy Krisztus ártatlanul került a keresztre. Nekünk sincs más feladatunk, mint engedni, hogy Isten megmenthessen minket. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, először őszintén kell látom magamat, úgy, mint a jobb lator. Őszinteség, alázat és egyenesség segítette a jobb latort is, alakíthatóvá tette önmagát, hogy Isten megmentse.

Ám a bal lator semmit sem ismert el saját bűnösségéből, és számonkérte Krisztust, ezzel elzárta az utat az üdvösségtől. Nem engedte át önmagát Isten mindenhatóságának, nem akart változni, és nem volt őszinte önmagával sem. Nem vágyott arra, hogy megváltozzon, és úgy akart túlélni és kikerülni ebből a szorongatott helyzetből (a keresztre feszítésből), hogy Isten helyett végig önmagát tette a középpontba.

Vajon a mi életünkbe oda tud-e jönni Isten, hogy a középpontba kerülhessen? Mindenkinek ugyanakkora kegyelmet ad Isten, és várja, hogy befogadjuk őt.

Hírdetés

Az isteni kezdeményezést nem szabad elutasítanunk, el kell ismerjük, hogy szükségünk van Istenre. Isten szeretetéért nem kell megküzdenünk. El kell ismerjük, hogy szükségünk van Istenre, az ő érdek nélküli, végtelen szeretetére, és akkor rajtunk is tud maradni az a tekintet, amely hegyetek tud megmozgatni és amely halálra ítéltből üdvözültté tud tenni minket is.

A szentbeszédben Lóczi Tamás arra buzdította a fiatalokat, hogy merjenek elköteleződni, akár csak egy-egy program mellett is, hiszen sokszor ez is nehéz egy fiatalnak manapság.

Ne hezitáljunk a sok impulzus és program között! Éljünk a jelen értékével! Vajon mi lett volna, ha Krisztus keresztre feszítésekor a jobb lator is hezitál? Merjünk elköteleződni Isten szeretetére, Isten tekintetében! – buzdított homíliájában.

A szentmisén a zenei szolgálatot a Chords együttes végezte. Az ifjúsági lelkiest közös beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.

Szerző: Domán Vivien

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Birincsik Márton

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »