Legyetek emberként is bajnokok! – Olasz futballcsillagok találkoztak a pápával

Legyetek emberként is bajnokok! – Olasz futballcsillagok találkoztak a pápával

Ferenc pápa május 20-án az Olasz Nemzeti Labdarugó Liga vezetőivel, valamint a Juventus és a Milan csapatainak a játékosaival találkozott, akik május 21-én este a római Olimpiai stadionban mérkőznek meg az olasz kupáért.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Ferenc pápa pénteken délben a Kelemen teremben fogadta az olasz labdarúgókat és edzőiket. A pápa elismeréssel szólt szakmai képességeikről, a sportág szép hagyományáról és szólt a szurkolókról, főként a fiatalokról, akik nagy szimpátiával követik a játékukat. Minthogy a szurkolók figyelmének a középpontjában állnak a játékosok, ezért arra kérte őket, hogy „mutassák meg magukon az elkötelezett atléták emberi jegyeit és legyenek tanúi a sport hiteles értékeinek. A csapat sikere ugyanis a különböző emberi erények közös gyümölcse. Ilyenek a harmónia, a becsületesség, a készség a barátságra és a párbeszédre, a szolidaritás. Ezek mind spirituális értékek, amelyek igazi sportértékké válnak. Ha ezeket az erkölcsi értékeket gyakoroljátok, akkor mind jobban fel tudjátok mutatni a sport világának végső célkitűzéseit. Arról van szó, hogy egyszerűen meg kell mutatni, még a futballista léted előtt, hogy ember vagy, a magad korlátaival és értékeivel, de mindenekelőtt a lelkiismereteddel, amelyet remélem, megvilágít az Istennel való kapcsolat” – emelte ki a pápa. „Soha ne szűnjön meg köztetek a testvériség, a kölcsönös tisztelet, a megértés és a megbocsátás. Legyen bennetek mindig harmóniában az ember és az atléta! Éppen ezért keressétek azokat, akik amatőr játékosok, hiszen ti is onnan kerültetek ki.”

Végül a labdarúgóktól és vezetőiktől azt kérte a pápa, hogy imádkozzanak érte, hogy jól tudja végezni a munkáját.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: L’Osservatore Romao

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »