Legközelebb Jézushoz – Szent Kozma és Damján római mozaikja titkokat rejt

Legközelebb Jézushoz – Szent Kozma és Damján római mozaikja titkokat rejt

A római Szent Kozma és Damján ókeresztény bazilika apszismozaikjai az egyházi és az egyetemes művészettörténet remekműve. Az orvosszentek emléknapján, a középkori mozaikról Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének korábbi írását adjuk közre.

Róma megszámlálhatatlanul sok ókeresztény emlékének egyik gyöngyszeme a Forum Romanum ókori városközpontjának Szent Útján, a Via Sacrán található Basilica dei Santi Cosma e Damiano. Érdemtelenül kevesen keresik fel, mert a közeliColosseum, a Capitólium épületei, no és maga a Forum Romanum, a szemközti Palatinus császárpalotáival oly sok látnivalót kínál, hogy végül nem marad idő a két orvos-vértanú templomának meglátogatására.

Akik mégis betévednek, azokat azonban elkápráztatja az 1500 éves mozaikok tüzes fénye és expresszív, mondhatni modern képi világa. Tiszteletreméltó korú mozaik, fénylő színvilág, közvetlen kifejező erő Róma több más templomában is megtalálható; itt azonban egy sajátos építészeti körülmény járul hozzá a rendkívüli hatáshoz. A III. Félix pápa által 526-530 között épített eredeti templom a történelem viharai során nem csak megrongálódott, az egész terület a Forum Romanum használaton kívül kerülésével, és főként a népvándorlás korának viszontagságai miatt az évszázadok során lassan feltöltődött és elingoványosodott. Az eredeti császárkori épületek nyolc-tíz méter magas márványoszlopainak sokszor csak a csúcsa látszott már ki.

Pontosan 1100 évvel az eredeti templom építése után VIII. Orbán pápa 1626-ban szentelte fel az új templomot, melyben a régi padlózat szintjét 8 méterrel magasabbra emelték. Valójában vízszintesen kettéosztották a régi templomot, egy fölső és alsó szintre. Az így kialakított alsó rész altemplommá lett, de megmaradt az eredeti templom kozmata, színes márványberakásos padlódíszítése, míg a felső templom dísze, az apszismozaik az átépítés révén nyolc méterrel közelebb került a templomlátogatóhoz.

Zavarba ejtő ez a közelség! Noha nem lehet befogadni az egész apszist egyetlen pillantással, arányos távolságból, mint az eredeti állapotában, de mégis épp ez a fizikai közelség adja, hogy lelkileg is közelebb kerülünk a kép üzenetéhez. Az apszis szabályos negyed gömbjének alapszíne, az erős kobalt-kék a mennyet jeleníti meg, s ebben az égi szférában jelenik meg az ítélő Krisztus. Bibliai teofánia ez, Isten-megjelenés, ahogyan Dániel könyvében olvassuk az Emberfiáról, aki az ég felhőin érkezik. Mint szőnyeg kerül a lába elé a lefelé egyre rőt-vörösebb színben lángoló felhőáradat.

Ahogy a kinyilatkoztatás kezdetén Isten felhő formájában jelent meg a népének, úgy most, az idők végén szintén felhők között mutatkozik meg. Krisztus földig érő súlyos római aranytógát visel, amit bal karjával fog fel, míg a keze írástekercset tart. A tekercs a kinyilatkoztatás üzenete, melynek éppen ő a tartalma, vagyis az üzenet azonos az üzenővel. Hullámos haja a vállára omlik, fejét arany glória veszi körül.

A kép alsó, körbefutó részén az ott ábrázolt hat alak egyike sem, még az apostolfejedelmek sem viselnek glóriát. Egyedül Krisztus a dicsőség Ura! Tekintete a templom gyülekezetére irányul, pillantása az expresszív kerek szemek ellenére sem fenyegető, érezzük, ő a János evangéliumának Krisztusa, „aki nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,16-17). Szélesre kitárt jobb keze fölfelé mutat – a szemlélő meglepetésére – egy főnixmadarra. A híres mitológiai madár viszonylag ritkán jelenik meg a keresztény ikonográfiában, jóllehet a katakombák festészete kedvelte nagyon, főként Krisztus emberként való ábrázolásának legitimálása előtt. Itt a főnixmadár hatalmas pálmafa csúcsán ül, két karnyújtásnyira Krisztustól.

A főnix görögül phoinix, ami éppen pálmát jelent. A főnix mint mitológiai csodálatos madár jól ismert a legtöbb ősi kultúrkörben, nagyjából a következő közös jegyekkel. Ez a ritka és párja nélküli madár, monogenész, egyetlenszülött, 500 évig él, élete végén egy magas hegyre röpülve fészket rak illatos ágakból egy pálmafa tetején. A nap tüze emészti el, majd hamvaiból féreg támad, amiből pedig ismét életre kel a főnixmadár. Az eredetmítosz egyik ősforrása az egyiptomi kultúrkör, ahol benu néven valójában az élet teremtését magyarázták, a Nap erejével egybekötve. Spontán generáció révén „születik” mind a Nap, mind a főnixmadár.

Hírdetés

A hellén mitológia is a Nap-kultuszhoz kapcsolta, mely helyileg is az egyiptomi Heliopolist, azaz Napvárost jelölte meg, ahol a csodás esemény történik. A római felfogás a szerepében azonosította a hellén nominális értelmezést: a névszerinti azonosság jelentésbeli azonossággá lett, pálma és főnix egybenőttek, közös ikonográfiai ábrázolásuk is ide, Rómához köthető. A keresztény teológia számára szinte kész volt tehát a kifejezési eszköz, csak picit kellett pontosítani még. A főnixmadár elemésztődését és újjáéledését Krisztus harmadnapon történt feltámadásával állították párhuzamba.

A főnix nem eszik földi táplálékot, hanem a libanoni cédrus ágai között mennyei mannát fogyaszt, hozzá pedig a cédruságak harmatából iszik. Így táplálja egyszerre az ég és a föld, az ég mannával, a föld harmattal, ahogy Isten is hasonlóképpen táplálta a pusztában vándorló népét. Mind a pálma, mind a cédrus bibliai jelkép. A 92. zsoltár 13. verse összekapcsolja a két fát: „Virul az igaz, mint a pálma és nő felfelé, mint a Libanon cédrusa”. A héber zsoltár görög fordítása könnyen főnixmadárrá változtatta a pálmafát, innen érthető, hogy az észak-afrikai Tertullianus (155–230) a zsoltárt már így folytatja latinul: „…et florebit velut phoenix – és virágzol majd, mint a főnix”, majd hozzáteszi: ”…azaz a halálból és a sírból fogsz kisarjadni”.

A Szent Kozma és Damján-bazilika apszismozaikján a főnixmadár egyértelműen Krisztus harmadnapi feltámadására utal. Az, aki a kereszten meghalt, elemésztődött, íme, most „kisarjadt a sírból”. Valójában a kereszt is fa, mégpedig a paradicsomi életfa. A színpompás tollazatú főnixmadár feje körül nyolcirányú sugárnyaláb a Feltámadott megdicsőülésére utal, aki a mennyben az Atyja jobbján folytatja közbenjárói tevékenységét, megjutalmazza azokat, akik mindvégig hűségesek maradtak hozzá. Ezen a ponton szemléljük tovább a kettős képcsoportot. Krisztus jobbján Szent Pál, balján Szent Péter mutatják be és ajánlják egyszerre a pantokrátor Krisztusnak a két vértanú orvos-szentet.

Az apostolfejedelmek maguk is vértanúk, akik tisztára mosták köntösüket a Bárány vérében, ezért is viselnek fehér ruhát, ugyanolyan tógát, mint Krisztus. A tógák szélén a híres bibliai „tau” betű, mely alakjával is a keresztre emlékeztet. Az apostolok egyik kezüket a „védenceik” vállára teszik, a barátság és a familiaritas, családiasság jegyében. Míg másik kezükkel Jézusra mutatnak. Az apostolok állnak, de a két orvos-szent Krisztus felé halad. Nekik bíborszínű a tógájuk, ők a vértanúság színét viselik, kezükben a győzelem hervadhatatlan koszorúját tartják. Vállukon az orvosi táska a szolgálatukra utal.

A szír származású testvérpár, Szent Kozma és Damján 260 körül született a kisázsiai Égea városában. Orvosi képzésük után Krisztus szeretetével és lelkületével gyógyítottak szerte Kisázsiában. Minthogy szolgálatukért nem fogadtak el pénzt, a hálás utókor anargüroinak, pénzteleneknek nevezte őket. Keresztény hitük miatt a 303-ban kitört Diocletianus-féle nagy keresztényüldözés során őket is elfogták, kínzásokkal akarták hitehagyásra kényszeríteni őket, de ők mindvégig kitartottak, míg végül lefejezték őket.

Vértanúságuk helyén, a kisázsiai Kürosz városában, majd Bizáncban is hamarosan templomot emeltek a tiszteletükre. A keleti főváros után Róma is templomot emelt számukra: III. Félix pápa 526-530-ban a Forum Romanum területén, a Via Sacra mellett jelölte ki a helyet. Tudatosan, mert ahol egykor a pogány orvos-istenségeket tisztelték, és ahol egyúttal az orvoslást is gyakorolták, a keresztény Róma a maga orvos-mártírjainak állított emléket, így keresztelve meg a régi hagyományt.

Szent Kozma és Damján templomának több magyar vonatkozása is van, minthogy a középkortól máig a ferences harmadik rend gondozza, ezért a szentély félköríves stalluma fölött a világi ferences női szentek sorát Árpád-házi Szent Erzsébet nyitja.

Az idős Liszt Ferenc, aki a kisebb papi rendeket fölvéve papi ruhát viselt, leányának Cosimának névnapjára Rómából írt levelében említi, hogy azért megy szentmisére a Szent Kozma és Damján-bazilikába, mert leánya, Cosima védőszentje éppen az a Szent Kozma vértanú, akinek nevét a római misekánon a vértanúk fölsorolása közben a legközelebb említi meg Urunk Jézus Krisztus nevéhez: „A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk Linusz, Klétusz, Kelemen, Szixtusz, Kornél, Ciprián, Lőrinc, Krizogon, János és Pál, Kozma és Damján vértanúidról, és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat, Krisztus, a mi Urunk által”.

Fotó: Vatican News, Wikipédia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »