Legendás filmek és a kádári propaganda plakátjait árverezik el

Úszni a tengerben szinte olyan, mint úszni a boldogságban. Kivéve, ha egy fehér cápa a mélyből megcélozta a hasunkat. Steven Spielberg legendás filmje, A cápa plakátja épp ezt a pillanatot örökíti meg. A film 1985-ben legalább olyan bődületes sikert aratott a magyar mozikban, mint két évvel korábban Spielberg E. T.-je, amelyhez Herpai Zoltán grafikusművész készített plakátot. Előbbi kikiáltási ára 90 ezer, utóbbié 75 ezer forint lesz a BÁV plakátárverésén, de a prímet az anyagiak terén Roman Polanski 1962-es filmje, a Kés a vízben plakátja viszi: Görög Lajos alkotásáért 100 ezer forintot is elkérnek.

A magyar filmek között igazi ritkaság A tanú plakátja: nemcsak Bacsó Péter filmje került tíz évre dobozba, Pelikán József és Virág elvtárs kettős portréját – Pecsenke József és Schmal György alkotását – is betiltották, most 50 ezertől licitálhatunk rá. A BÁV Bécsi utca 3. szám alatti apszistermében január 22-ig még a háború előtti kereskedelmi plakátokkal és a kádári propagandával is találkozhatunk, az aukciót ugyanitt tartják 24-én.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »