Lefoglaltak egy észak-koreai teherhajót

A Fülöp-szigeteki hatóságok lefoglaltak egy észak-koreai teherhajót a Phenjan ellen néhány napja elfogadott legutóbbi ENSZ-szankciók alapján – közölte a helyi sajtó szombaton.

Az állami rádió idézte az államfői hivatal szóvivőjének szavait, amely szerint a 6830 tonnás Dzsin Teng teherhajó nem kapott engedélyt arra, hogy elhagyja a fővárostól, Manilától északkeletre fekvő Subic kikötőjét, ahol három nappal ezelőtt kikötött. A hajó személyzetét ki fogják utasítani az országból – tette hozzá Manolo Quezon.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán fogadta el az eddigi legszigorúbb büntető intézkedéseket Phenjannal szemben, mert január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat bocsátott fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

Ez az első alkalom, hogy érvényt szereztek az új szankcióknak, amelyek között szerepel az Észak-Koreát sújtó fegyverembargó kiterjesztése és újabb kereskedelmi korlátozások is.

Charles José, a Fülöp-szigeteki külügyi tárca szóvivője elmondta: most arra várnak, hogy megérkezzen az ENSZ egyik szakértői csoportja és átvizsgálja a teherhajót. Fémkereső berendezésekkel a parti őrség már átkutatta a Dzsin Tenget, fegyverek után kutatva. A szóvivő ennek eredményeit nem közölte, de azt igen, hogy a személyzet nagyon együttműködő volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »