Lefejezésre szólít a börtönbe zárt iszlamista a Youtube-on

Az iszlámot megsértők lefejezésére szólított fel a glasgow-i boltost meggyilkoló Tanveer Ahmed. A férfi a börtönben engedélyezett telefonhívását használta ki, a vonal másik végén levő ismerőse pedig felrakta a hangfelvételt a Youtube videómegosztóra.

A 32 éves Tanveer Ahmedet augusztusban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre Skóciában egy glasgow-i boltos leszúrásáért.

A szunnita gyilkos azért végzett  az iszlám ahmadi szektájához tartozó áldozatával, mert hamis muszlimnak tartotta. Azt mondta: azért ölte meg, mert a férfi „prófétának mondta magát”.

A késelést egy biztonsági kamera is rögzítette: Ahmed boltjánál várt az árusra, majd elővette kését, és halálra szurkálta.

Áldozatát és családját már pakisztáni otthonukban is üldözték vallási meggyőződésük miatt, ezért települtek át Skóciába a ’90-es években.

A gyilkos újabban a Youtube-on szólítja fel a “hűséges” muszlimokat hasonló támadások végrehajtására.

Legutóbbi, szeptemberben feltöltött hangfelvételében a virágboltos meggyilkolását ünnepli, akit “Allah, a próféta, az angyalok és a szentek segítségével küldött a pokolba” – írta az Independent.

Az iszlám meggyalázásáért egyetlen büntetés létezik

Ahmed a szeptember 7-i felvételen csalóknak nevezi az iszlám ahmadi szektájához tartozókat, és azzal vádolja őket, hogy beszennyezik az iszlámot és megfertőzik követőit: ”Bárki bárhol hallja a hangomat, tegyen fogadalmat: együtt megmenthetjük az Úr követőit a pokoltól, és megmenthetjük az igazi hitet”

Ezután felszólítja a hallgatóságot, hogy mondjanak el vele egy közös kántálást, melyben felajánlják életüket és lelküket a küzdelem oltárán.

“Az iszlám meggyalázásáért egyetlen büntetés létezik: levágjuk a fejüket, levágjuk a fejüket, levágjuk a fejüket” – parancsolja a felvétel végén.

Eddig összesen 5 ilyen feltöltött videót találtak a Youtube-on. A Barlinnie börtönből érkezett hívást minden bizonnyal egy mobiltelefonon rögzítették.

Az első felvételt májusban töltötték fel, majd júniusban és augusztusban. Az utolsó szeptember 7-én volt.

A szólásszabadság nem adhat teret a gyűlöletnek

Margaret Ferrier, a Skót Nemzeti Párt parlamenti képviselője is aggódik a videómegosztón megjelent felvételek miatt.

„Aggasztónak tartom, hogy az ahmadi muszlim közösséget már nem csak Pakisztánban, hanem Skóciában is üldözik vallásuk miatt. Ha valóban eltökéltek vagyunk a szélsőségesség elleni küzdelmünkben, akkor azt is biztosítanunk kell, hogy az ehhez hasonló gyűlöletbeszédnek ne adjunk teret. A szólásszabadság senkinek nem ad jogot arra, hogy gyűlöletet szítsanak vallási csoportok ellen” – figyelmeztetett.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »