Lefagyott a sörpiac

A nagy sportesemények és zenei fesztiválok ellenére az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt elmaradt a várt kiemelkedően jó sörértékesítés a nyári hónapokban – olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában.

Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a lappal azt közölte, arra számítottak, hogy az idei nyáron 150 ezer hektoliterrel, azaz 30 millió korsóval több sör fogy majd, mint egy átlagos évben. Ez a pluszmennyiség a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia idejére várt 2,5-3 százalékos növekedésből adódott volna, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban már az is jó eredmény, ha a tavalyi szintet hozzák – mondta.

Az idei nyárról október elejére várhatók forgalmi adatok. Tavaly 6,5 millió hektoliter sört értékesítettek a legnagyobb magyarországi gyártók, a söripar adó- és járulékbefizetése elérte a 71 milliárd forintot. Előbbi négy-, utóbbi hétszázalékos növekedés volt az előző évhez képest.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »