Lecserélik az utcanévtáblákat, a szolgálatos feljelentő fenyegetőzik

Lecserélik az utcanévtáblákat, a szolgálatos feljelentő fenyegetőzik

Zománcozottakra cserélik Sepsiszentgyörgy régi utcanévtábláit, az önkormányzat munkatársai már hozzáláttak azok felszereléséhez.

A városháza közleménye szerint a következő napokban a megyeszékhely 29 utcájában helyeznek ki 118 új, kétnyelvű névtáblát, első körben a központban és annak közelében lévő utcákban, tereken. Új névtáblákkal jelzik egyebek mellett az 1918. december 1. és a Csíki utcát, de a Grigore Bălan tábornok sugárutat is.

Hírdetés

A Segesváron gyártott, időtálló új táblákat ebben az évben a megyeszékhely összes utcájában felszerelik – tájékoztatott az önkormányzat.

Alig egy nappal az első új táblák megjelenése után Dan Tanasă is akcióba lépett: ezúttal az nem tetszik neki, hogy az utcák román és magyar elnevezései egymás mellett szerepelnek (egyébként a román van elől), nem pedig egymás alatt, ahogy szerinte helyes lenne kisebbségi feliratok esetében. A hivatásos feljelentő levélben tudatta Antal Árpád polgármesterrel, hogy bepereli az önkormányzatot, ha nem cseréli le az új táblákat olyanokra, amelyeken a magyar elnevezés a román alatt szerepel. (dvk-demeter)

Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »