Lebontják az „öreg óvodát”

Lebontják az „öreg óvodát”

Menthetetlen a 19. század végén épült egykori iskola, később óvoda épülete. A község vezetése a jövőben szeretne a helyébe hasonló stílusú épületet építtetni.

Három szakértői vélemény is kimondta, hogy életveszélyes a falu központjában álló, egyik legrégebbi épület, ezért még az idén szeretnék elkezdeni a bontását.

Hírdetés

Szekeres Kovács Judit történésztől megtudtuk, 1873-ban épült az iskola, amelyben eredetileg három tanterem volt, majd 1886-ban építették hozzá a negyediket. Tartozott még hozzá egy tanári és igazgatói iroda, valamint tanítólakás. Az iskola egyházi fenntartású volt, az épület és a később hozzá vásárolt telek is az egyház tulajdonába tartozott. Az 1960-as évektől óvoda működött az épületben az 1990-es évek elejéig. Azóta üresen áll az egykor patinás épület. Az elmúlt három évtizedben néhányszor – leginkább a szomszédos telkeken lakók kezdeményezésére – felmerült a kérdés, mit lehetne tenni az ingatlannal, amely évről évre egyre rosszabb állapotba került. Sajnos nem akadt senki, aki felkarolta volna a megmentését. Voltak kezdeményezések a község vezetése részéről az egyház felé, de sosem született egyezség az épület sorsáról.

Nagyjából két évvel ezelőtt, miután több panasz érkezett a lakosoktól a lehulló vakolat-, tégla- és tetődarabok miatt, a község hálót tett a homlokzatra, hogy elkerülhetők legyenek a balesetek. Agócs Kőrösi Ildikó polgármester elmondta, az ingatlan a peredi plébánia tulajdona, és 2019 őszén sikerült a Nagyszombati Főegyházmegyénél elérni, hogy a község ötven évre használati jogot kapjon az épületre, vagyis az egyháztól bérbe vette. „Mivel nagyon rossz állapotban volt, máris elkezdtük az állami építésügyi felügyeletet, amelynek része volt, hogy a tulajdonos köteles kidolgozni statikai szakvéleményt. Ebből kiderült, hogy az utcafronton lévő alap nem megfelelő mélységű, az épület hátsó bal sarkánál pedig a földszint alatt találtak egy nagyjából hat méter mély üreget, amiről nem tudni, hogy futóhomok, barlang, esetleg a Vág régi medre, kút, pince vagy valami más. Azt sem tudták megállapítani, hogy milyen széles lehet ez az üreg, csak a mélységét tudták megmérni, ezért nem biztos, hogy injektálással megoldható lenne a sarok megerősítése. A belső falak közül több bedőlt, a boltívek megrepedtek. Megszólítottunk egy másik statikust is, illetve az alpolgármester, Baranyay András – aki szintén statikus – is végzett méréseket. Mindhárom szakvélemény alátámasztja, hogy életveszélyes az épület” – fejtette ki a polgármester. Tőle megtudtuk még azt is, hogy ezek után két lehetőség jött számításba. Az egyik, hogy elhárítanák az életveszélyes állapotot, vagyis lebontanák a tetőt és a felső emeletet, majd újraépítenék, illetve felújítanák az egész épületet. Ez az előzetes számítások alapján nagyjából 200 ezer euróba kerülne, de nem tudni, milyen egyéb, a felújítás során felmerülő váratlan problémákkal, javításokkal kellene számolni. A másik lehetőség a teljes lebontás, ami nagyjából 25 ezer euróba kerül. Az önkormányzat az utóbbi megoldást választotta. Első lépésként még a tél beállta előtt lebontják a tetőt, mert félő, hogy bármikor, akár egy havazás következtében, beomlik. Agócs Kőrösi Ildikó hozzátette, a bontási folyamatok várhatóan megmutatják, hogy a boltíves pincét meg lehet-e tartani, de ezt egyelőre nem lehet tudni. „Abból az összegből, amit az életveszélyes állapot elhárítására költenénk, egy új épületet lehetne építeni, amelynek legalább a homlokzata visszaidézné a régi épület stílusát. Nem arról van szó, hogy egy az egyben visszaépítjük az egykori óvodát, inkább csak egy ahhoz hasonló épület kerülne a helyére” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy ez mikor valósulhat meg, a polgármester azt válaszolta, hogy még csak most körvonalazódnak az elképzelések ezzel kapcsolatban, így sem határidő nincs még, sem azt nem tudják, milyen célra használnák az új épületet. Ez a kérdés további jogi kérdéseket vet föl, hiszen a tulajdonos az egyház, tehát bármi épülne is ott a jövőben, azt csakis az érsekség beleegyezésével lehet megvalósítani.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »