Lázonganak a települések a Jobbik szerint

Lázongó települések – a Polgármesterek Világtalálkozójának margójára – címmel tartott szombat délután sajtótájékoztatót  Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Jobbik szerint a magyar polgármesterek 11. világtalálkozóján a kormánynak alkalma és lehetősége lett volna arra, hogy eloszlassa az aggályokat, a jelen lévő polgármesterek mégsem kaptak választ a kérdéseikre. Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek úgy fogalmazott, a kormányzat jelenlévő képviselői felkészületlenségről tettek tanúbizonyságot és

“ócska propaganda bohózatot adtak elő”,

a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati helyettes államtitkára pedig “kisurrant” a felmerülő kérdések elől. Az ellenzéki képviselő felsorolt néhány megválaszolatlan kérdést: mikor rendezik a kistelepülések polgármestereinek, illetve az önkormányzati köztisztviselők bérét, valóban felmerült-e, hogy az ötezer fő alatti településeknek nem lehet majd önálló hivataluk és képviselőtestületük, mi volt a központi informatikai rendszer bevezetésének valódi célja, valamint biztosítva lesznek-e a közszolgáltatások, ezen belül is a hulladékszállítás a településeken. Azt mondta, tapasztalati szerint a találkozót a kormányzati politika teljes elutasítása, reménytelen jövőkép és lázongó települések jellemezték.

Hozzátette, egyértelműen kiderült, hogy nem a BM a felelős a “káoszért”, így kérdés, hogy ki a valódi felelős. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett magyar polgármesterek 11. világtalálkozóját pénteken és szombaton rendezik Gödöllőn.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »