Lazítanak a szabályokon

Lazítanak a szabályokon

Csütörtöktől érvénybe lépnek azok a járványügyi lazítások, melyekről kedd este döntött az országos vészhelyzeti bizottság s a kormány módosítások nélkül elfogadott a vészhelyzet újabb harminc nappal történő meghosszabbításáról rendelkező határozatában. Alexandru Rafila igazságügyi miniszter ugyanakkor óvatosságra és felelősségteljes viselkedésre inti a lakosságot.

Az elfogadott kormányhatározat szerint mától csak zsúfolt helyeken, buszmegállókban, piacokon lesz kötelező a kültéri maszkviselés. Zárt térben viszont továbbra is megkövetelik a maszk viselését.

Törlik az oltatlan és a betegségen át nem esett személyekre vonatkozó éjszakai kijárási tilalmat, s az eddigi 21 óra helyett 22 óráig tarthatnak nyitva a boltok és éttermek. Lehetővé teszik, hogy a bevásárlóközpontokba és a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletekbe az oltott és a betegségből kigyógyult személyek mellett a negatív teszteredménnyel rendelkezők is belépjenek. Nekik a 72 óránál nem régebbi PCR- vagy 48 óránál nem régebbi antigénteszt eredményét kell felmutatniuk.

További engedmény, hogy a mozik, színházak, sportlétesítmények a férőhelyek felére fogadhatnak nézőket az eddigi 30 százalék helyett. A rendezvényekre ezután is csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.

Hírdetés

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a karácsonyi és az újévi szabadnapokon lehetővé teszik a szabadtéri rendezvények megtartását, de felelősségtudatot várnak a lakosságtól, hogy az utcabálok ne váljanak a járvány terjesztőivé. A kormány az önkormányzatokkal közösen a járvány elleni védekezési szabályok betartására felszólító tájékoztatási kampányt indít, melyben a megelőzés fontosságára hívják fel elsősorban az emberek figyelmét. „Nem kívánunk megbüntetni senkit, mert nem a szankcionálás a siker kulcsa, de nyilván bírságolni fogunk, ha a helyzet megkívánja” – jelentette ki.

A tárcavezető szerint a kormány által elrendelt lazítások a bizalom és a lakossággal való partnerség helyreállításának első lépései. A negatív teszteredmény elfogadása – az oltást és a betegségből való felgyógyulást bizonyító igazolvány mellett – nem minősül lazításnak, ez hozzátartozik a normalitáshoz, és nagyobb bizalmat ad az embereknek. „Vissza kell adnunk az embereknek a reményt, hogy lehet normálisan élni ebben az országban” – fogalmazott, hozzátéve: minthogy nagyon szigorú intézkedések legyenek, amelyeket aztán az emberek nem tartanak be, legyenek inkább lazább elvárások, de azokat tartsuk be.

A lazításokat az teszi lehetővé, hogy az országban immár hatodik hete csökken a járvány terjedési üteme. Alexandru Rafila megjegyezte: ha újra növekvő ütemben kezd terjedni a járvány, azonnal szigorításokat vezetnek be.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: mérlegelik, hogy otthoni kezelésben is felhasználhatóvá tegyék a Favipiravir nevű vírusölő gyógyszert. Ezt az EU tagállamai közül jelenleg csak Magyarországon használják otthoni kezelésre, ezért kedden Brüsszelben tárgyalt magyar kollégájával az ottani tapasztalatokról.

A miniszter arról is beszámolt, hogy néhány napon belül elküldik a parlamentnek a védettségi igazolvány használatáról rendelkező új törvénytervezetet, és reményét fejezte ki, hogy a törvényhozás még decemberben elfogadja a jogszabályt. A közegészségügyi intézet szakembereivel együtt már dolgoznak a törvényjavaslaton. Egy olyan javaslattal próbálnak előállni, amely kevesebb kiigazítást igényel, mint az előzőleg beterjesztett tervezet, amely rendkívül nehezen alkalmazható. A tárcavezető emlékeztetett, hogy az új tervezet a járványügyi mutatókhoz kötné az igazolvány használatát, azaz csak akkor vezetnék be, amikor három héten át nőnek az esetszámok.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »