Lazítanak a kurd vezér elszigeteltségén

Lazítanak a kurd vezér elszigeteltségén

Hosszú elszigeteltséget követően ismét fogadhat látogatót az Imrali börtönszigeten raboskodó Abdullah Öcalan, a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezére – jelentette szombaton az Anadolu török állami hírügynökség.

A hétfőn kezdődő muszlim íd al-adha ünnepének alkalmából a török hatóságok engedélyezték a PKK-vezér testvérének, Mehmet Öcalannak a látogatást, amelynek időpontját azonban titokban tartják – közölte az Anadolu.

Családja két éve nem láthatta

Utoljára az Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód megakadályozásáért felelős bizottsága látogathatott el idén áprilisban Imralira, hogy kivizsgálja a börtönszigeten raboskodó mindössze négy elítélt fogva tartási körülményeit. Öcalan ügyvédei tavaly április óta nem kaptak látogatási engedélyt. Török médiajelentések szerint a kurd vezető családja 2014. október 6. óta nem látogathatta meg Öcalant.

Éhségsztrájkkal tiltakoznak

Törökország mellett az Európai Unió is terrorszervezetnek minősíti a PKK-t. A kurd függetlenségért, illetve egy ideje autonómiáért 1984 óta fegyverrel harcoló szervezetet Öcalan 1978-ban alapította. A kurd vezetőt, miután a CIA és a török biztonsági erők hosszas hajsza után Kenyában elfogták, 1999-ben terrorizmus vádjával halálra ítélték. Ítéletét a halálbüntetés törökországi eltörlését követően 2002-ben életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták.

Emellett hónapok óta nem kerülnek nyilvánosságra információk a PKK-alapító egészségügyi állapotáról. Ötven kurdbarát politikus és aktivista – köztük az ellenzéki kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) öt parlamenti képviselője – ezért szeptember elején a délkelet-törökországi, kurdok lakta Diyarbakirban tiltakozásuk jeléül éhségsztrájkba kezdtek, követelve, hogy Öcalant rokonai és ügyvédei meglátogathassák.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »