Lázár: Itt Rogán levadászása zajlik

Lázár: Itt Rogán levadászása zajlik

A Miniszterelnökséget vezető miniszter most sem kerülgette a forró kását: véleménye szerint Portik komolytalanul vádaskodik, ezért nem baj, hogy Rogán Antal nem ment el a szembesítésre. Az 55. kormányinfón szó volt még az Eb-ről, a brexitről, a tejcsatáról és több politikustársáról is.

Lázár egyértelműen védelmébe vette Rogán Antalt, amikor arról beszélt: nem lehet komolyan venni egy gyilkossággal vádolt bűnöző vádaskodását. Ismeretes, a Belváros korábbi polgármestere tavaly perelte be Juhász Pétert, miután az Együtt alelnöke azt mondta róla, hogy „bűnözőkkel üzletelt”. A perben Juhász indítványozta, hogy hallgassa meg a bíróság Portik Tamást, aki korábban azt nyilatkozta, ismerte Rogán Antalt. Rogán azonban a pénteki tárgyaláson nem jelent meg hivatalos elfoglaltságára hivatkozva. Szerdán pedig lapunk megírta, hogy ügyvédei tanácsára Rogán feljelenti Portikot hamis tanúzásért.

Lázár szerint fontosabb Rogán munkája, mintsem hogy egy gyilkossággal vádolt egyént komolyan vegyenek. Mint mondta, itt egyértelműen a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter levadászásáról van szó, mivel „az elmúlt években nem volt olyan hónap, hogy ne próbálták volna besározni” őt. „Ez Juhász Péter krédója” – jelentette ki. Szavai szerint számít rá, hogy a következő időkben ő is és számos minisztertársa lejáratása fog elkezdődni, amivel a Fideszt szeretnék lehúzni.

Úgy tudjuk, az FHB-bankvezérnél, Index-tulajdonosnál tartott házkutatás során olyan hangfelvételeket is lefoglaltak, amelyeken Orbán Viktor, Rogán Antal és a Miniszterelnökséget vezető miniszter is hallható. Lázár azonban az erre vonatkozó kérdésre azt állította, hogy a kormányinfóig erről nem is hallott, mint mondta, nem látott rendőrségi nyilatkozatot, hogy lenne hanganyag. Emiatt nem is kívánt nyilatkozni.

Eb: regisztráljon, aki kint van vagy kimegy

A portugálok elleni tegnapi meccsről és a labdarúgó-Európa-bajnokságon elért eredményekről elismerően nyilatkozott, dicsérte a magyar csapatot és Bernd Storckot. Ugyanakkor figyelmeztetett: a magyar titkosszolgálat a francia hatóságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy növekedett a terrorveszély. Ezért kérte a kiutazókat, illetve a már kint tartózkodókat, hogy fokozott figyelemmel kövessék a hatóságok ténykedését, segítsék munkájukat azzal, hogy betartják a törvényeket, és nem utolsósorban feltétlenül regisztráljanak a magyar külügyminisztérium honlapján kiutazásuk miatt.

„Elképzelhetetlen”, hogy Fazekas ezt tette volna

Arról szintén lapunk írt, hogy félretájékoztatott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a génmódosított szervezetek (GMO) kapcsán az Egyesült Államokban tett látogatásáról adott nyilatkozatában. Ez alapján teljesen mást állított idehaza, mint odakint, és noha az alaptörvényben is rögzített a GMO-mentesség, Fazekas elfogadott vetőmagokat tanulmányozás céljából. Erre Lázár most elhűlve mondta: „elképzelhetetlennek” tartja, mivel Fazekas a legnagyobb GMO-ellenes harcos. – Semmilyen ilyen vád nem érheti – közölte.

A másik hangsúlyos téma a tejtermelők helyzete volt. Lázár bepillantást engedett a kormány munkájába, amikor azt mondta: közel sincs egységes álláspont arról, mi legyen a friss és az UHT tej sorsa. Szavai szerint Orbán Viktor miniszterelnök is azt furcsállja, hogyan tud a friss tej elállni hat hónapig. A Miniszterelnökség holnapi javaslata az lesz, hogy az érdekképviseletek például adjanak garanciát az UHT tej árának csökkenése mellett a termelői tej árának növekedésére.

Az alacsony étolajárról, amelyről a Magyar Nemzet írt csütörtöki számában, azt mondta: a Nébih az illetékes szerv, de a kormány fokozottan figyelembe veszi a körülményeket. A Nébih alapításának és háttérintézményként való megmaradásának okai között szerepel, hogy az élelmiszer-biztonság párhuzamban áll a magyar emberek egészségével. Mint mondta, meg fogják vizsgálni a kérdést.

Brexit: Lázár nem tudja, hogyan döntene ma a belépésről

A britek csütörtökön szavaznak arról, hogy az unióban maradjanak-e. Erről Lázár azt mondta, minden brit választó joga állást foglalni országa európai uniós tagságáról, ugyanakkor Magyarország megtisztelőnek tartja, hogy az EU-ban Nagy-Britannia szövetségese lehet. A szavazásról leghamarabb holnap délelőtt lehet európai állásfoglalás, a holnapi kormányülésen is szó lesz erről.

A közösségből való kilépés szerinte nem nemzeti kérdés. A kormány nagy-britanniai, a bennmaradás melletti kampányához kapcsolódóan megjegyezte: az őszi magyarországi népszavazás előtt is sokan mondják majd el véleményüket. A kérdés, hogy kik teszik ezt, ha EP-képviselő vagy az Európai Bizottság, az nem tekinthető beleszólásnak a nemzeti szuverenitást érintő kérdésbe – közölte.

Nem kívánt feltételezésekbe bocsátkozni, miképp végződik a szavazás, de szerinte ha fej-fej mellett végeznek a maradás- és a kilépéspártiak, az is jelzésértékű. A Magyar Nemzet kérdésére, mely azt feszegette, hogyha a britek kilépnek az unióból, Magyarország is követi-e őket, azt felelte: nem mérlegelték, és nem hiszi, hogy ez felmerülne. Azt viszont nem tartotta kizártnak, hogyha ma szavaznának a magyarok az unióba való belépésről, akkor is a belépés mellett foglalnának-e állást. „Nehéz kérdés, hogy arra szavaznék-e” – válaszolt az ezt firtató kérdésre.

45 ezer embert akarnak visszatoloncolni Magyarországra

A migránsügy örökzöld téma a kormányinfókon. Lázár most arról tájékoztatott: mintegy 45 ezer embert kívánnak visszatoloncolni ide a partnerországok, így a kormány nyáron világossá kívánja tenni uniós partnerországai és az Európai Bizottság számára, hogy nincs jogi lehetőség azon bevándorlók befogadására, akik nem Magyarországon, hanem Görögországon keresztül léptek be az Európai Unióba.

Az Európai Tanács jövő héten tanácskozik a migráció aktuális kérdéseiről, így a kormány pénteken megtárgyalja a bevándorlással kapcsolatos kormányzati munkacsoport előterjesztését. A miniszter elmondta, a kormány kész egyeztetni a migrációs szükségrendeletet hatályba léptető Ausztriával is annak érdekében, hogy a nyári hónapokban is minél zavartalanabb legyen a határforgalom a két ország között.

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében elhárultak a jogi akadályok az őszi népszavazás elől, a kormány célja pedig az, hogy minél több ember mondhassa el véleményét.

Emelhetik a védőnők bérét is

Az önkormányzati dolgozó ügyintézők, pénzügyesek, önkormányzati köztisztviselők szerdai sztrájkjáról szólva azt mondta: a kormány kész egyeztetni az ágazati szereplőkkel, így az önkormányzati érdekszövetségekkel és a szakszervezetekkel. Nem vitatják, hogy jó néhány önkormányzati tisztviselő béremelési igénye jogos, de ők csak egyeztetni kívánnak, mert a munkáltatók az önkormányzatok. – Ez nem politikai vagy pártpolitikai döntés, mivel az önkormányzat, illetve a jegyző munkáltatja őket – jelentette ki.

A bérekkel kapcsolatban még az is elhangzott, hogy a védőnők is kaphatnak béremelést. Azt mondta, ez összefügg a háziorvosok fizetésemelésével, mivel a kamara javaslata szerint egyszerre kellene emelni a kettőt. Erről is lesz szó a pénteki kormányülésen – ígérte.

Az oktatás átalakításáról azt mondta, Palkovics László tájékoztatta őket a Nemzeti Alaptanterv érintette lehetséges változásokról, amiről az oktatási államtitkár az Indexnek is nyilatkozott.

Budapesti hírek: a metrópótlás egy a sok téma közül


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »