Lázár: Az erőszakos demokráciaexport kudarcra van ítélve

Lázár: Az erőszakos demokráciaexport kudarcra van ítélve

A kormány döntött arról, hogy több pontos javaslattal áll az ENSZ elé a migrációs válság kezelése kapcsán – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón csütörtökön.

Lázár János szerint a bevándorlást a gyökereinél, okainál kell kezelni. Segíteni kell az embereknek, de senkit sem szabad arra inspirálni, hogy Európa felé induljanak el – ismertette a kormány első számú, ENSZ-nek tett javaslatát Lázár.

A második javaslat szerint meg kell akadályozni a kontrollálatlan, ellenőrizetlen bevándorlást, mivel az kockázatot jelent Európa számára és lehetőséget ad a terrorszervezeteknek, hogy bejussanak a korábban biztonságos országokba is.

A miniszter szerint fordítva ülnek a lovon azok a tagállamok, melyek úgy gondolják, hogy a határok megnyitásával segítenek a menekülteken. Hozzátette: bár segíteni kell az embereknek, de nem ilyen módon.

A javaslatcsomag része az is, hogy egy szorosabb nemzetközi együttműködést kell létrehozni az embercsempészet ellen, emellett, hogy az ENSZ külön foglalkozzon az Európa határán lévő veszélyes területekkel és az ott kialakult helyzetekkel.

A nyugati világnak be kell látnia, hogy az erőszakos demokrácia export kudarcra van ítélve, sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

Elmondta, hogy Magyarország 160 millió forinttal támogatja majd Bulgáriát, hogy az ország meg tudja védeni határait.

A miniszter beszélt arról is, hogy folyamatos veszélyben van a Balkán mindaddig, amíg az unió szankció nélkül hagyja, hogy Görögország szabotálja a schengeni határokat és engedi Németországnak, hogy felső határok nélkül fogadja a menekülteket.

Hazánk a legszolidárisabb

Kiemelte: Magyarország az unió legszolidárisabb országa, mert mindenfajta támogatás nélkül megvédi a tagállamokat, így az, hogy egyre kevesebb bevándorló érkezik uniós területre, Magyarországnak köszönhető.

A népszavazással kapcsolatban elismételte: a referendum fontossága nem változott. Minél nagyobb a részvétel október 2-án, annál nagyobb erővel képviselheti majd a kormány hazánkat az unióban, ez az erő pedig a pártokon átívelő nemzeti egységet hozhat létre.

Angela Merkel korábbi nyilatkozatára, miszerint „visszaforgatná az idő kerekét” Lázár János így reagált: mivel megváltoztatni már nem lehet a történteket, így az egyetlen megoldás, ha a befogadott két és fél millió embert kiteszik az unión kívül.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »