Lavrov: nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai

Lavrov: nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai

Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai, az európai biztonság kérdéseiről megtartott sajtótájékoztatóján.

„Egyedül csak az világos, hogy ha és amikor, egy bizonyos időpontban a nyugati szomszédaink – és a szomszédságtól nem lehet elszakadni –, a nyugati szomszédaink és korábbi partnereink hirtelen érdeklődni kezdenek majd az európai biztonsággal kapcsolatos közös munka valamilyen módon történő helyreállítása iránt, akkor ez a helyreállítás nem sikerül majd” – mondta Lavrov.

Álláspontja szerint Európa biztonságát teljesen alárendelték az Egyesült Államokénak, ami egyebek között abban is megnyilvánul, hogy Washington elveti a földrésznek a NATO-tól különböző stratégiai autonómiáját.

Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugat dominanciára törekvése, a NATO keleti bővítése miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem élt  történelmi esélyével, és az összeurópai biztonság alappillére helyett marginális szervezetté válik.

„Kihasználva számbeli fölényét, a Nyugat már évek óta próbálja (…) privatizálni ezt a szervezetet. Vagy talán helyesebb lenne azt mondani,  hogy megkísérelik rajtaütésszerűen elfoglalni az EBESZ-t, hogy leigázzák (…) a regionális párbeszédnek ezt az utolsó platformját” – mondta Lavrov, aki szerint hasonló folyamat korábban az Európa Tanácsban is végbement.

Emlékeztetett rá, hogy az EBESZ-tagállamok összes vezetője aláírta azokat a dokumentumokat, amelyek az egységes és oszthatatlan biztonság elvét tartalmazzák, valamint azt az elvet, hogy egyetlen szervezet sem játszhat domináns szerepet az európai biztonság rendszerében.

A tárcavezető egyebek között nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot.

Hírdetés

Lavrov szerint a Nyugat ellenőrzése alá került EBESZ nemcsak nem törekedett az ukrajnai rendezés alapját jelentő minszki megállapodások betartatására, hanem épp ellenkezőleg, a minden megnyilvánulásában oroszellenes „kijevi rezsim” pártjára állt, az EBESZ különleges megfigyelő missziója pedig műszaki eszközeivel az ukrán hírszerzést segítette a Donyec-medencében.

Mint mondta, a Nyugatnak valós esélye volt elejét venni az ukrajnai konfliktusnak, ám semmibe vette az orosz javaslatot, hogy hagyjon fel a NATO keleti bővítésével és dolgozzanak ki különleges biztonsági státust Ukrajna számára. Kifejezte Moszkva készségét arra, hogy visszatérjen a kezdeményezés megvitatására.

„Kiiktatjuk azokat az energetikai létesítményeket, amelyek lehetővé teszik Ukrajna ellátását halálos fegyverekkel, azért, hogy oroszokat öljenek velük” – mondta Lavrov.

A miniszter szerint az Egyesült Államok és a NATO közvetlen részvevője az ukrajnai konfliktusnak, egyebek között azzal, hogy fegyvert szállít, zsoldosokat és katonai kiképzőket küld Ukrajnába, és katonákat képez ki a saját területén.

Kitért Ferenc pápa nyilatkozatára, amelyben a katolikus egyházfő kegyetlenséggel vádolta meg az Ukrajnában harcoló csecseneket és burjátokat. Lavrov szerint ez az „érthetetlen, egyáltalán nem keresztényi kijelentés” nem segíti a rendezés ügyét, mint ahogy nem használ a Vatikán tekintélyének sem.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az orosz energiahordozókra vonatkozó árplafon bevezetésére tett nyugati kísérlet azt üzeni mindenkinek, hogy távolodjon el a globalizáció során bevezetett nyugati eszközök használatától. Elmondta, hogy egy ilyen korlátozást Oroszország figyelmen kívül hagyna és közvetlenül tárgyalna partnereivel.

Lavrov szerint az Egyesült Államok ugyanúgy szét kívánja verni a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN), ahogyan azt az EBESZ-szel tette.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »