Lavrov: A Nyugatnak esélye volt elkerülni az ukrajnai konfliktust

Lavrov: A Nyugatnak esélye volt elkerülni az ukrajnai konfliktust

A Nyugatnak valódi esélye volt elkerülni az ukrajnai konfliktust, de úgy döntött, hogy elutasítja a NATO-bővítés leállítására irányuló orosz javaslatot, és beleegyezett Ukrajna különleges biztonsági státuszába – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön.

Az orosz diplomácia vezetője ugyanakkor egy moszkvai sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy az Egyesült Államok és az Észak-atlanti Szövetség közvetlenül részt vesz az ukrajnai háborúban, mert támogatják Kijevet.

– mondta Lavrov.

Lavrov az ukrán energiainfrastruktúra elleni orosz támadásokat azzal indokolta, hogy nyugati fegyvereket szállítottak Ukrajnának.

Hírdetés

  „Megbénítjuk az energetikai létesítményeket (Ukrajnában), amelyek lehetővé teszik a Nyugatnak, hogy halálos fegyvereket szállítson Ukrajnába oroszok megölésére“  

– jelentette ki.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy el kell kerülni az atomhatalmak mindenféle konfrontációját, így a hagyományos fegyverek alkalmazását is. „Egy ilyen eszkaláció ellenőrizhetetlenné válhat“ – mondta Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője szerint Moszkva kész meghallgatni, ha valaki Ukrajnáról akar tárgyalni. Lavrov ugyanakkor abszurdnak nevezte Ukrajna állításait, miszerint Oroszország azért akar tárgyalásokat folytatni, hogy időt nyerjen hadserege újracsoportosítására és újjáépítésére.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »