1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.
A 37 éves Stauffenberget korábban az afrikai hadjáratban súlyos sebesülés érte: Tuniszban elvesztette a fél szemét és a jobb karját, s a bal kezén is csak három ujja maradt meg. Egy ideig a tuniszi Karthágó tábori kórházában feküdt élet-halál között lebegve, azután különböző német kórházakban kezelték, s amikor talpra állt, megkapta hősisége elismeréséül az első osztályú Vaskeresztet és Fromm vezérezredesnek, a tartalék hadsereg parancsnokának vezérkari főnöke lett.
Most, 1944. július 20-án bátyjával együtt beültek a járda mellett várakozó szolgálati autóba és elindultak a Rangsdorf repülőtér irányába. Útközben felvették Stauffenberg segédtisztjét, Werner von Haeften főhadnagyot. A repülőtéren már várta őket egy kétmotoros Henckel-111-es repülőgép és Stieff vezérőrnagy a szárnysegédjével. Két aktatáskát adott át Stauffenbergnek. Mindkettőben egy-egy Hitlernek szánt időzített bomba lapult.
Elbúcsúztak. Stauffenberg és Haeften beszállt a repülőgépbe, amely reggel 7 órakor indult Hitler rastenburgi főhadiszállása felé, ahová hivatalos volt: beszámolót kellett tartania a főhadiszálláson az újabb tartalék egységek bevetésének lehetőségéről. Magas rangú német tiszteknek egy kis csoportja, amely úgy gondolta, hogy Hitler likvidálása esetén az angolszász hatalmakkal különbékét köthet Németország, és folytathatja keleten a háborúját a bolsevizmus ellen, elhatározta, hogy végez Hitlerrel. A végrehajtónak Stauffenberg lett kiszemelve, mert az összeesküvők közül ő volt az egyetlen, aki időnként bejuthatott Hitler főhadiszállására. Stauffenberg ezt a szerepet rosszul értelmezett hazafias motívum alapján vállalta. A hazájáért oly nagy áldozatot hozó hősnek nem volt könnyû lelkiismeretével összeegyeztetni, hogy bombamerénylettel meggyilkolja azt, akitől nemrég a legmagasabb német kitüntetést átvette. De úgy gondolta: Hitler eltávolítása az egyetlen út Németország megmentésére. A bombák szerkezetét már ismerte. Az összeesküvők angol hexitet használtak: egy szürke, képlékeny, hatalmas robbanóerejû anyagot, amelyet a brit repülőgépek a németek által megszállt területek partizánjai számára dobtak le rendszeresen. Egy apró ampullába, amelyet a bomba használata előtt szét kellett törni egy kis fogóval, nagy hatású savat töltöttek, a sav tíz perc alatt szétmarta a biztosíték drótját, ezzel kioldódott a robbanógyutacs ütőszege, és felrobbantotta az 1 kilógrammos töltetet. Az egyik bomba egyelőre Stauffenberg aktatáskájában pihent egy ingbe csomagolva, a másik tartalékként von Haeften táskájában rejtőzött.
A gép 10 óra 10 perckor landolt a rastenburgi repülőtéren. Mindketten kiszálltak, autóba ültek. A főhadiszállásig a 15 kilométeres út 30 percig tartott, mert a szigorú ellenőrzés három védősáncán kellett áthaladniuk. Amikor célhoz értek, megtudták, hogy Hitler félegyre halasztotta a haditanács kezdetét. Stauffenberg kezében az aktatáskával Buhle vezérőrnagy szobájában töltötte a közbeeső időt. Ott várta meg Keitel tábornagyot, mert arra számított, hogy ha Keitellel együtt lép be Hitler barakkjába, az aktatáskájába senki sem mer belenézni.
Tizenkét óra harminc perckor Keitel társaságában indult a tanácskozás színhelyére. Stauffenberg megtorpant és sietve visszafordult azzal a megjegyzéssel, hogy a fogason hagyta a sapkáját és a derékszíját. A ruhatárban balkeze megmaradt három ujja közé fogta a kis fogót, szétszakította a savas ampullákat, és pontosan 9 perccel a robbanás várható időpontja előtt Keitellel együtt lépett a helyiségbe. Ott Hitler körül már 23 tábornok hajolt a térkép fölé. Heusinger tábornok éppen a keleti fronton kialakult helyzetet ismertette. Az 5×12 méteres helyiségben mindössze egy hoszszú – három tölgyfaalapzattal alátámasztott – térképasztal állt. Hitler egy mozdulattal félbeszakította Heusingert, üdvözölte Stauffenberget, aztán tovább folyt a megbeszélés. Stauffenberg az aktatáskát letette az asztal alá, az egyik alapzathoz támasztva, három lépésnyire Hitler lábától. Hitler háttal állt az ajtónak, szemben a hőség miatt kitárt három ablakkal. Stauffenberg látszólag figyelmesen hallgatta a térkép fölött folyó eszmecserét, majd az órájára pillantott és kiment a helyiségből, mintha a telefonhoz ment volna. A legközelebbi parkolóhelyen már várta Haeften az autóval.
A megbeszélés résztvevői még mindig Heusinger tábornok beszámolóját hallgatták. Közben helyettese, Brandt ezredes közelebb akart férni a térképhez, de a lába megakadt Stauffenberg aktatáskájában, ezért lehajolt és odébb állította a vaskos alapzat túlsó, Hitlertől távolabb eső oldalára.
Ekkor robbant fel a bomba.
Hitlernek csodálatos szerencséje volt. A robbanás közvetlen hatásától megvédte az asztal vaskos tölgyfa alapzata, meg az erős deszka, amelyen a térkép feküdt. A mennyezet egyik lezuhanó gerendája csak centiméterekkel kerülte el.
„A robbanás után alig láttam” – mesélte később Hitler. – „Mindent füst borított. Csak néhány alakot tudtam kivenni, amint a füstben kúsztak a földön. Mégis fölkeltem segítség nélkül, és megpróbáltam járni. Mindössze támolyogtam egy kicsit.”
Hitlert Keitel marsall támogatta ki a barakkból, aztán orvosok vették kezelésbe. Megállapították, hogy az arcán néhány jelentéktelen vágott seb van, a homlokán pedig egyetlen karcolás, a bal keze és a jobb karja véraláfutásos, és a bőrén mintegy száz apró, felületi sérülés található. De ettől eltekintve minden káros következmény nélkül maradt Hitler számára a merénylet.
A robbanás következtében a jelenlévők közül csak egy személy vesztette életét. Az asztal erős alapzata meghatározott irányt adott a robbanásnak, a nyitott ablakok pedig eloszlatták a légnyomást.
A robbanás pillanatában Stauffenberg 180 méter távolságban, a 88. számú bunker mellett járt. Látta, hogy a barakkból sárga lángnyelv csap fel a magasba. Stauffenberg és Haeften autóba ugrottak, és utasították a sofőrt, hogy amilyen gyorsan csak tud, hajtson a repülőtérre. Mindketten meg voltak győződve arról, hogy Hitler halott. Stauffenberg Berlinbe érve ilyen értelemben tájékoztatta összeesküvő társait. De este háromnegyed hétkor a Német Rádió közölte, hogy Hitler ellen merényletet kíséreltek, de a Führer sértetlenül túlélte a támadást. Majd mégaznap este maga Hitler személyesen szózatot intézett a német néphez, amelyben közölte, hogy a merényletet egy szûk kis főtiszti csoport szervezte, amely semmilyen népi támogatást nem élvezett.
Az összeesküvő tábornokok közül Ludwig Beck tábornok öngyilkos lett. Fromm tábornok a Führer nevében öszszehívott egy rögtönítélő katonai bíróságot, amely halálra ítélte Olbricht tábornokot, Mertz von Quirnheim vezérkari ezredest, Haeften főhadnagyot és a merénylőt, Stauffenberg vezérkari ezredest, és még aznap éjjel kivégezték őket. A többi összeesküvőt: von Witzlebent, von Hasét, Peter von Yorckot, von Wartenburgot, Stieffet, Hansent, Fellgienelt, Schulenburgot 1944. augusztus 7-én, illetve 8-án a Népbíróság által lefolytatott per keretében Roland Freisler bíró kötél általi halálra ítélte, és az ítéleteket azonnal végrehajtották.
Stauffenberg hős volt, kiváló katona, de rendkívül roszszul ítélte meg Németország pillanatnyi érdekét és mozgási lehetőségét. Így egy nagyon rossz politikai döntés áldozata lett. Ugyanis az 1943. november 28-december 1-e között tartott Teheráni Értekezlet után egy fél évvel, ahol az angolszászok a normandiai invázió vállalásával újból hitet tettek a Szovjetekkel való szövetség mellett, továbbá, a Casablancai Nyilatkozat után másfél évvel, amelyben az angolszászok bejelentették, hogy csak feltétel nélküli megadást fogadnak el, teljesen alaptalan volt abban reménykedni, amiben Stauffenberg reménykedett: abban ti., hogy Hitler likvidálása után az angolszászokkal különbékét köthet a Hitler nélküli Németország. Ha a merénylet sikerül, és Stauffenbergék kapitulálnak, minden valószínûség szerint ugyanúgy a Nürnbergi per vádlottjai közé kerültek volna, mint a végig kitartó tábornokok. Az ő rosszul értelmezett nacionalizmusuk (amely Németországnak semmit sem használt) éppen olyan volt a győztesek számára, mint a német politikusok és katonák nemzetiszocializmusa.
De erkölcsi szempontból is egyértelmûen helytelen volt Stauffenberg tette. Egy olyan háborúban, amelyben Németország élet-halál harcot vívott, az államfő elleni merénylet minden körülmények között az egész német néppel való szembefordulást jelenti – legalábbis objektíve. A belső szubjektív szándékról pedig csakis Isten dönthet. Már az ókori Róma jogászai is tudták: „De internis non iudicat praetor” („A belsőről nem ítél a bíró”).
Így lett Stauffenbergből, a tuniszi hősből merénylő, és így teljesedett be az ő személyes tragédiája. Göbbels pedig boldogan és büszkén jelentette be a Német Rádióban: „Az ellenséges oldalnak nem sikerült megsemmisítenie Adolf Hitlert, Európa eszét és szívét!”
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
