Látványos videók Budapest új élményközpontjáról

A Future Park című, interaktív kiállítással nyílik meg a Párisi Nagy Áruház épületében az Andrássy Élményközpont. Az Andrássy úti kiállítási centrum péntektől várja a látogatókat.

Az Andrássy Élményközpont célja, hogy világszerte nagy érdeklődést keltő tudományos-ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításokat fogadjon és mutasson be a magyar közönségnek. Az Andrássy úti épület történelmi tereiben tematikától függően 3-6 hónapig tartó kiállítások váltják majd egymást – idézi a közlemény Illés Gabriellát, az élményközpontot életre hívó TulipánTündér Produkció vezetőjét.

– jelentették be.

A kiállítást a japán teamLab művészeti kollektíva dolgozta ki, egy olyan, több szakterületet is átfogó, kreatív csoport, amelynek tagjai a digitális társadalom különböző területeiről érkező szakemberek: művészek, programozók, mérnökök, számítógépes animátorok, matematikusok, építészek, webes és nyomdai grafikus tervezők, szerkesztők.

Az Andrássy Élményközpont üzemeltetője a TulipánTündér Produkció, amely 2013-ban azzal a céllal jött létre, hogy olyan egyedülálló élményeket hozzon létre, illetve hozzon el Magyarországra, amelyek egyszerre képviselnek komoly értékeket és elégítenek ki minél szélesebb közönségigényt.

A TulipánTündér nevéhez fűződik például Játékkészítő című musical és az Álomutazó című családi mesemusical, valamint olyan nagykiállítások, mint a The Champion – A Bajnok című élményexpo, a Gooól! című futballkiállítás, az űrutazást napjainkig bemutató Gateway to Space kiállítás vagy a Living dinosaurs – Őskori állatkert.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »