Látogatható romkertté tennék – Régészek a kaposszentbenedeki premontrei prépostságról

Látogatható romkertté tennék – Régészek a kaposszentbenedeki premontrei prépostságról

A tizenhat településrészből álló Bárdudvarnok Somogy egyik ékessége. A Kaposvártól, a megyeszékhelytől délnyugatra fekvő, sokszínű település számos látványosságot kínál, de a lélek nyugalmát is megtalálja az, aki felveszi a bakancslistájára az erdők ölelte, kerékpárral is felderíthető vidéket.

Üveghuta, lovasíjász-birodalom, magánarborétum hívogat, s itt található a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház is, melynek megálmodója, Váli Ancilla bencés nővér egykor azért szemelte ki a finnföldi fenyőből épült monostor helyszínéül a kaposszentbenedeki területet, mert tudta, hogy megszentelt föld ez, egykor szerzetesek éltek itt. Igaz, premontreiek.

A megye egyetlen premontrei prépostsága egy részének romjait a közelmúltban tárták fel a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum régészei, s mint megtudtuk: a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert összeg, valamint a bárdudvarnoki önkormányzat által rendelkezésre bocsátott önrész fedezte az ásatás költségeit. Mester Balázs polgármester és a képviselő-testület örömmel szavazta meg a kutatáshoz szükséges önrészt, mert azt remélik, egyszer turisztikai látványosságként egy látogatható romkert fogadhatja majd az érdeklődőket a Barát-dombon. Így hívják a helyiek ezt a településrészt.

A bicikliút mellett vigyázza a tájat a Zselic őre, Szent Benedek fába faragott mása. Európa védőszentjének szobrán túl, az akácos rész előtt apró tábla jelzi, hol állunk. Bár az ásatás után visszatemették a kutatóárkokat, egy QR-kód használatával igazán közel kerülhetünk a régmúlt korok eseményeihez, személyeihez. A középkorban kaposfőiként vagy szentbenedekiként említett monostort 1252-ben alapították, a török korban azonban elpusztult, maradványait pedig a 18–19. században széthordták.

– 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban a monostor templomát és a benne lévő sírokat, 2017-ben a templomhoz csatlakozó sekrestyét és a templom melletti temető egy részletét tártuk fel – ismertette az előzményeket Aradi Csilla, a Pest Megyei Kormányhivatal Örökségvédelmi Osztályának régész felügyelője. – Az eddigi feltárások alapján bizonyítható, hogy 1252-től egy nagyméretű, a támpillérekkel együtt 24×14,5 méter nagyságú, háromhajós, nyugati toronypáros, egyenes záródású, boltozott szentélyű templom épült itt. Egy kisméretű oltáralap és egy ledöngölt padló is ehhez a korai időszakhoz köthető. Az építkezés előtt a domb nyugati felét levágták, és egy nagyobb területet egyenesre alakítottak. A legkorábbi időszakban még egy könnyű szerkezetű építmény állhatott a templom mellett, de valószínűleg hamar megépülhetett a templom szentélyéhez délről csatlakozó sekrestye. Vélhetően a 14. század közepén-végén átépítették a templomot. A hajó nyugati részét egy alapfallal leválasztották, és a nyugati homlokzatát masszív támpillérekkel erősítették meg. Karzatot és feltehetően nagyobb nyugati tornyot alakítottak ki. Kiszélesítették a belső sávalapokat, melyek a templomot három hajóra osztó pilléreket tartották, és beboltozhatták a templomhajót is. A korai templom padlóját valószínűleg a nyugati rész átépítésével egy időben megemelték. Egy nagy, U alakú oltár és egy belső szószék is készült. A legkésőbbi időszakban a templom padlóját ismét megemelték, ekkor a sekrestye újabb padlót kapott, ráadásul belül megvastagították a falait, talán emeletet építettek rá.

Mint megtudtuk: a templom plébániaként működhetett, és temetkeztek is mellé. Lehet, hogy már a kezdetektől, de legkésőbb a 14. század második felétől biztosan. A Barát-dombtól nyugatra futó patakon halastavat alakítottak ki, ennek nyoma máig megtalálható a területen. A katonai felmérések térképein szembetűnő a vizes területek mainál jóval nagyobb kiterjedése. A monostornak helyet adó dombot két oldalról is víz ölelte körül. A Kapos folyóba torkolló patakágakon a középkorban is halastavakat, malmokat létesítettek; a prépostságtól északnyugatra is felfedezhető az egykori halastó nyoma.

Molnár István régész, főmuzeológus arról beszélt, hogy 2019-ben elsősorban a prépostsági épületek megtalálása volt a céljuk.

– Szelvényeinket a korábbi feltárások területétől délre és keletre nyitottuk. Egy másfél méteres védősávot el kellett hagynunk, mert a korábbi, 3 méter mély szelvényekbe visszatemetett laza föld mellett nem lett volna biztonságos munkaterület. A szelvényekben a templom melletti temető sírjain kívül több kemencét és falmaradványt is találtunk. A sekrestye déli végétől 10 méterre bukkantunk rá, 5 méter hosszan volt követhető, északra és délre is kifutott a szelvényből. Egy épület keleti falát is kibontottuk, mely feltehetően a sekrestyével, valamint a templom szentélyével lehetett egy vonalban, de nem csatlakozott hozzá. Sajnos az északi végét, a fal befordulását nem találtuk meg, ez akár a két szelvény közötti feltáratlan területen is lehet.

Hírdetés

A szakemberek szerint ez a fal vélhetően a prépostság korai épületének része. Nagyon hamar elpusztulhatott, már a 14. században, esetleg a 15. század elején. Valószínűleg a templom első átépítését megelőző pusztulásnak esett áldozatul. Az épületet nem újították meg, a felmenő falait elhordhatták, és ezen a területen is temetkezni kezdtek. A fal maradványainál magasabban talált, és egy, a falat romboló sírt is felülrétegző két kemence arra utal, hogy a terület egy időre a kolostori udvar részévé vált, majd újra a temető része lett.

– Egy másik alapfal 3,5-4 méterre keletre volt. Agyagba helyezett téglasorokkal alapozták. Elképzelhető, hogy valamilyen támfal vagy kerítőfal állt itt, de a legvalószínűbb, hogy a prépostsági épületekhez tartozott – véli Molnár István. – Az északnyugati sarkát és a nyugati falának egy szakaszát bontottuk ki. A sekrestye délkeleti sarkától 6 és fél méterre indult. A fal mellett az alapárkot tégladarabokkal töltötték fel, és úgy látszik, a helyiség belsejét is megalapozták. Az épület nem párhuzamos a többi fallal, az alapozás szerkezete sem hasonlít a többire. A sekrestye déli falától 15 és fél méterre délre egy magasan induló, habarcs nélkül földbe tett tégladarabokból készült alapozást találtunk, amely biztosan a késői időszakban épült. Ekkor a járószint már jóval magasabban volt. Lehetett ez valamilyen kerítőfal vagy egy elég gyengén megépített épület része, de ezt is beásások, sírok rombolták.

A régészeket arról kérdeztük, tudják-e, hogy hol laktak a szerzetesek. Mint mondták, mivel egyik általuk megtalált épületet sem használták már a késői időszakban, így továbbra sem derült ki, hogy hol laktak a szerzetesek. Ekkor a sekrestyére emeletet építettek, talán itt alakították ki az új lakóhelyüket.

A templom melletti temető feltárásán is dolgoztak a szakemberek.  A kutatások nyomán egy tipikus, templom körüli temető képe rajzolódott ki, amelyben számos gyereksír is volt. A templomban és a templom mellett egyébként kevés személyes tárggyal temették el az elhunytakat, a sírok legtöbbször melléklet nélküliek voltak. Az egykori koporsókról a megmaradt koporsószegek és fanyomok tanúskodnak. Az újabb sírok ásásakor a rombolt, régebbi temetkezésekből származó csontokat a sírgödör szélén helyezték el. A templom körüli temető egyik sírjában az egyik elhunyt feje alá babonás szokásból egy kést tettek. Az újkorban a környék lakói a már romos prépostság területét, mint egykor megszentelt helyet, temetkezésre használták.

Aradi Csilla elmondta: ezúttal is számos szép leletet, egyebek mellett pénzeket, könyvvereteket, gombokat, öv- és ruhacsatokat, párizsi kapcsokat, csizmapatkókat, sőt pártamaradványokat találtak a kutatók. A templom sírjai közé 21 bronzgyűrűt ástak el, amelyek a mellettük fellelhető famaradványok bizonysága alapján egykor kis dobozban lehettek. A prépostság mindennapi életére számos kerámiatöredék és pénzek utalnak, ez utóbbiak közül a legkorábbiak a XIII. századból való szlavón dénárok. Az egykor használt könyvekről már csak a vereteik és a csatjaik tanúskodnak. Két harang darabjait is megtalálták a régészek, és – különleges leletként – ráakadtak egy pápai ólombullára is, amely IX. Bonifác pápa (1389–1404) egykori okleveléhez tartozott. Úgy tűnik, a prépostság pusztulásakor az oklevelei is elégtek.

Világos Krisztián, a település plébánosa és a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház vezetője is örül, hogy feltárul a múlt, és az ásatások révén még nagyobb nyomatékot kap a szerzetesek egykori ittléte, működése. A lelkigyakorlatos házhoz tartozó, a közelmúltban kialakított remetelakok az elvonulás, az elmélkedés fontos helyszínei lesznek. Nagyobb események megrendezésére pedig a konferenciaközpont ad majd lehetőséget. A hívő ember ma is vágyik a csöndre, Isten szolid szólongatására éppúgy, mint a hiteles tanításokra, tanúságtételekre. Azt pedig nem tudhatjuk, kit von kegyelme erőterébe a Teremtő. A Lélek ott fúj, ahol akar.

Szöveg: Lőrincz Sándor

Fotók: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 14-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »