László Csaba: A DAC több, mint klub. Meg fogom mutatni, mit akarok

Egy székely a felvidéki csapat élén. Hite, tapasztalata, habitusa azonnal magával ragadja az embert. A focinak köszönhetően megjárta Németországot, Ugandát, Litvániát, sikerre vezette a Ferencvárost, Skóciában az év edzőjének választották.

 

Stadion- és közösségépítés, szurkolás, magyar szív, tapsztalat, tisztelet, tervek, Egy edző, aki pontosan érzi, mit jelent a DAC Dunaszerdahely, Csallóköz és a felvidéki magyarság számára.

 

Nagyinterjúnk a DAC vezetőedzőjével, László Csabával.

 

Mit érzett a szombati, Trencsén elleni felejthetetlen mérkőzés és történelmi győzelem után?

 

Felemelő volt. Ha csak annyit mondok, hogy a szurkolók, azt hiszem mindent elmondtam. Persze a mérkőzés nem csak a három pontról szólt, habár sportszakmailag minden pontra szükségünk van a mostani helyzetben, ez nagyon értékes három pont volt. A klub történetében ez egy nagyon nagy mérföldkő volt, mert a tulajdonosunk, Világi Oszkár úr valamit elkezdett építeni. Félig kész van, bemutatta, nagyon sok pénzbe fog ez kerülni. Amit meg tudtunk tenni, azt pénzzel nem lehet megvenni, és ezt Világi Oszkár úr meg is érdemelte. Mást nem tudunk neki visszaadni, csak azt, hogy győzzünk, a csapat jól szerepeljen és ebben a szentélyben a szurkolók és a csapat közelebb kerüljön egymáshoz. Sőt annyira közel, hogy együtt legyenek.

 

Sikerült ezzel a csodálatos eredménnyel és hihetetlen hangulattal (ott voltunk a B-középben)„belakni“ a stadiont?

 

Igen. És ami a legszebb volt számomra, hogy a csapat az első perctől nyomás alá tudta helyezni a Trencsént. Legyünk őszinték, az edző munkája nem csak abból áll, hogy bemegyek az öltözőbe és szép szavakat mondok, hogy megmutatjuk és gyerünk. Ez lehet, hogy egyszer, kétszer kell, de hosszútávon nem működik. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert ez alatt a rövid idő alatt, mióta itt vagyok, magukévá tudták tenni azokat a dolgokat, amiket edzésen megcsinálunk. Mert az edzés azért van, hogy amit megcsinálsz, azt a hétvégi mérkőzésen vissza tudd adni. Ezt várja az edző, a szurkoló is, és ezt kell, hogy várja a játékos is.

 

Alig egy hónapja érkezett a klubhoz. Hogy merült fel a neve és miért döntött úgy, hogy elfogadja a felkérést?

 

Különböző dolgok vannak a hátunk mögött, amik érdekessé tehették, hogy fölmerüljön a nevem a DAC edzői posztján. A csapatnak volt egy nagyon rossz szériája, nagyon tisztelem és becsülöm Németh Krisztiánt és nagyon sajnáltam, ami történt, hogy nem ő vezetheti a csapatot. Sok összetevője van ennek, sokat játszott a csapat idegenben, stb. De örülök annak, hogy Krisztián a klub alkalmazásában áll, de sajnos az edzői élet ilyen.

 

Másrészt azért is vállaltam el ezt a lehetőséget, mert három olyan klub van Magyarországon és az országhatáron kívül, amely meg tudja mozgatni az emberek szívét: ez a magyar válogatott, a Ferencváros és a DAC. A Dunaszerdahelyről elmondhatjuk, hogy több mint klub az anyaországon kívül. Mivel én is székely ember vagyok, tudom, mit éreznek és mik azok a gondolatok amik a csallóközi emberek fejében vannak. Ez nem áll tőlem messze és elmondhatom, ez is nagyon fontos tényezője volt annak, hogy ezt a felkérést elvállaljam. Nagyon sokan azt mondták, hogy mit akarsz Dunaszerdahelyen? Majd megmutatom, hogy mit akarok.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

Dunaszerdahelyen Világi Oszkár klubtulajdonosnak köszönhetően komoly infrastruktúra épül. Beszállt a MOL és a magyar állam is. A hangulat, a fantasztikus szurkolói háttér eleve adott. Ami hiányzott az elmúlt időszakban, az a jó csapat és a megfelelő tapasztalatokkal rendelkező, karakteres edző. Ez utóbbi mintha rendeződne. Azt mondják, ha minden jól megy, és az eredmények is jönnek, Ön lehet a tökéletes edző, a hosszú távú megoldás a DAC számára. A klubtulajdonos saját hosszú távon számol Önnel. A szurkolók, a szaksajtó egyöntetű véleménye szerint is a legjobb edző van a legjobb helyen. Milyen céljai, elvárásai vannak a DAC kispadján?

 

Úgy érzem, hogy amit Világi Oszkár úr itt megteremtett, ennek még nincs vége. Ez egyedülálló, több mint egy munkahely, amibe a pénzem fektetem. Ez egy szenzációs dolog, és én azt gondolom, hogy a legjobb dolog, amit a Csallóközzel, az itteni emberekkel tenni lehetett, megismerve a csallóközi emberek szeretetét a futballhoz, hogy építsünk valamit, ami a múltat jelentette számunkra, ami a mát jelenti, és ami a jövőt fogja majd jelenteni.

 

Hogy nekem majd milyen szerepem lesz mindebben, nem tudom most elmondani. A szerződésem a szezon végéig szól, és abban maradtunk, hogy ha mindkét fél elégedett lesz a munkával, akkor szívesen maradok és szívesen dolgozok. Amit itt el lehet elérni, azt három pillérre osztanám fel. Az első, hogy a bajnokságban stabilizáljuk magunkat, hogy a csapat ne ingadozzon.

 

A második, hogy több csallóközi futballistát, az Akadémián nevelkedett játékost hozzunk az öltözőbe, küldjünk a pályára és beépítsünk a csapatba. A tulajdonos azért épített akadémiát, hogy annak legyen értelme, gyümölcse. A legfontosabb, hogy a stadionban és az öltözőben is érezzék az emberek, hogy a Csallóköz itt van. Ha most csak a legnagyobbakról beszélek – a Valencia, a Bayer München vagy épp a Real Madrid, – mindenhol van egy erős mag, mely általában helyi.

 

A harmadik pillér egy kicsit hosszú távú. Ha mindez megvan, és a fejlődés töretlen, akkor lehet álmodozni, hogy ezt a csapatot, ezt az infrastruktúrát, saját magunkat, Csallóközt kivinni az európai futball színterére. Ez egy picit nehezebb, több odafigyelést igényel, de ha meg tudjuk tenni, akkor el lehet mondani, hogy valami olyan történt, amire mindenki büszke lehet.

 

Szeretnék ennek részese lenni. Nem azért jöttem ide, hogy holnap elmenjek, de hangsúlyozom, hogy ez nem tőlem függ. Mindent megteszek, hogy a szezon végén elégedettek legyenek a munkámmal.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

Ön székely származású, Székelyudvarhelyen nevelkedett, 21 éves korától Németországban játszott, majd 27 évesen egy súlyos sérülést követően kénytelen volt szögre akasztani a futballcipőjét. Edzőnek állt, elvégezte a kölni, legmagasabb tréneri képesítést adó iskolát. A Borussia Mönchengladbach volt az első edzői állomása, majd a Ferencvároshoz került, ahol egy rendkívül sikeres időszakot tudhatott maga mögött. Hogy emlékszik vissza azokra az időkre?

 

Nagyon szép idők voltak, nagyon izgalmas. Olyan, amire ma így visszagondolva 51 évesen az jut eszembe, hogy hogy is tudtam az egészet végigcsinálni. Mert sok nehézség volt. Nem úgy indultam, mint a legtöbb klasszikus értelemben vett edző, hogy befejezte a profi pályafutását, van anyagi háttere, egy klub mögötte, ahol már futballozott, és ismerik.

 

Nem szégyellem, büszke vagyok rá, mert nagyon kevés emberről tudok, aki ezt így végig tudta csinálni, hogy a legmélyebbről kellett indulnom.

 

Mikor megsérültem, biztosításom sem volt. Mindent magamnak kellett fizetnem, padlóra kerültem nem csak fizikálisan, hanem anyagilag is. Újra fel kellett állni, nem volt egy egyszerű feladat.

 

Az edzőséget is úgy kezdtem, hogy először azt akartam tudni hallgatnak-e rám, lehet-e belőlem edző. Németországban a legutolsó osztályba mentem el, ott még edző sem volt addig, és arra kértem őket, engedjék meg, hogy kipróbáljam magam. Majd megcsináltam a B-licencet, az A-licencet, a kölni főiskolát, lépkedtem fölfelé…És most itt vagyok.

 

Az ugandai válogatottat is irányította. Az ottani ténykedésével kapcsolatban mit tud elmondani?

 

Az egyik legszínesebb, legérdekesebb helyszíne volt az életemnek, a családom is nagyon szerette. Nem is akartak visszajönni Ugandából, pedig akkor már Edinburghban kaptam szerződést. Nagyon sikeresek voltunk, meg is hosszabbították a szerződésemet, így két és fél évet töltöttünk Ugandában.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

Nagyon szerettem az afrikai kontinenst. Amit Európában Afrikáról tudunk, az sajnos nagyon kevés, ezért is vannak előítéleteink. Nagyon sok barátot találtam, szeretnék visszamenni. Nem a futballba, de az sem kizárt.

 

Edinburghban él a családjával, a skótok az ottani focisikereinek köszönhetően a Hearts-al örök hálával tekintenek önre. Skóciában a harmadik helyen végzett csapatával a Celtig és a Rangers mögött. Ön az egyetlen olyan külföldi edző, akit az újságírók és a szakma is az év edzőjének választott Skóciában. Korábban elmondta, a szlovák és a skót foci nem áll távol egymástól a játékstílust tekintve. Nem tervez erősítéseket a brit szigetekről?

 

A DAC-hoz inkább olyan erősítés kell, akik per pillanat kötődnek valamilyen szinten a Csallóközhöz. De nagyon érdekes kérdés, mert van egy játékos, Balatoni Konrád, akinek a nagyszülei magyarok, de ő már skót, vagyis Angliában született. A Hearts-nál nevelkedett, nálam játszott először az első osztályban. Amikor most az MTK-nál voltam, a menedzsere felhívott és kérdezte, hogy szeretnék-e újra dolgozni vele. Csináltam egy listát, ahol körülbelül hetven játékos neve van, akik a világ különböző tájain az adott ország első osztályában játszanak és mind magyar származásúak, 99 százalékban magyar nevük van. Balatoni is köztük van.

 

Annak idején, és azt hiszem, hogy ezt még nem is mondtam senkinek, terveztem  egy olyan határon kívüli válogatottat összerakni, amit még senki nem csinált meg. Ezért gyűjtöttem a neveket, és a lehetőségeket, hogy ezeket a játékosokat összehozzam. És esetleg egy nagyon szép ünnepnapon a magyar válogatottal mérkőzést játszunk. Mert akkor rádöbbennénk, hogy milyen sokan vagyunk a határon kívül és nagyon sok értékes ember van a futballban is határon kívül. De valahogy nem jött össze ez az egész. Reméljük, majd egyszer sikerül.

 

Volt egy belgiumi, illetve litván válogatott élén töltött időszaka is. Ott mit tapasztalt?

 

Belgiumban erős bajnokság van, ezt mutatja a válogatott is. A klubfutball sajnos nincs még olyan szinten, mint a válogatott. Belgiumban is szerettem dolgozni. Hasonlít egy kicsit a szlovák bajnokságra, mert szeretnek ütközni, gyors futballt játszanak, a futballnak van dinamikája.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

Sajnálom, hogy a magyar játékosok már teljesen kikoptak Belgiumból, hiszen volt idő, amikor szinte minden magyar futballista először Belgiumban próbálta ki magát profiként. Ma sajnos ott tartunk, hogy csak egy futballista van ott, a kapus Köteles, és ő is most már kikopott a Genk csapatából. Aztán ott volt a Tőzsér Dani, akit én edzettem annak idején a Ferencvárosban, és ellenfelem volt aztán Belgiumban.

 

Ami a litván válogatottat illeti, nem volt ismeretlen számomra a helyi futball és hogy szövetségi kapitány legyek, mivel a Heartz tulajdonosa orosz-litván, és sok litván válogatott játékosom volt a csapatnál. Így jött a kapcsolat is.

 

A nemzeti tizenegyük nagyon rosszul játszott, szerettek volna javulni. Két évet töltöttem ott. Mikor lejárt a két év, volt még két éves szerződésem, de kértem őket, hogy bontsuk fel, mert úgy éreztem, már nem tudok többet megmozgatni és hiányzott a mindennapi munka.

 

21 évesen került el Székelyföldről, 30 éve aktív a profi futballban. Mi az, amit útközben a világ különböző pontjain az évek során összegyűjtött, és ami a DAC hasznára válhat?

 

A tapasztalat. Ez ugye a korral jár, de csak az kapja meg, aki érdemes rá. Azt hiszem, hogy nagyon sok tapasztalatot kaptam és érdemes voltam rá. Ezt szeretném lassan-lassan beépíteni a klub életébe. Van tapasztalatom az amatőr futballal, az ifjúsági csapatok edzésével, nevelésével, a gyerekfutballal, válogatottakkal, különböző nemzetközi szinten játszó klubcsapatokkal. Ez mind olyan dolog, amit csak akkor tudsz átélni, megélni, ha benne voltál. Sok olyan dolog van, ami hiányzik innen és ezeket a dolgokat szeretném megpróbálni behozni a DAC öltözőjébe, a stadionba.

 

Bárki bármilyen furcsán veszi, négy kitanult szakmám van. Úgyhogy ott sem vagyok elveszve a mindennapi életben. A sérülésem után az üzleti világban, a Fordnál dolgoztam a marketing és az eladási osztályon. Hivatásos tűzoltó vagyok. Ezen kívül hivatásos gépkocsivezető egészen öt tonna feletti utánfutóval. Érettségiztem, szerszámkészítő géplakatosnak is kitanultam.

 

Mi azért bízunk abban, hogy a fociban fogja kamatoztatni a tudását.

 

Ezért is választottam ezt. Amikor még a Fordnál voltam, paralel edzettem a Mönchengladbach U16-os csapatát. Többször említették, hogy el kellene végezzem a főiskolát, hogy főállású edző legyek a Borussiánál. A Fordnál akkor én voltam a kishaszon járművek országos ügyintézője egész Németországban, ami nagyon felelősségteljes munka. Ott is arra kértek a főnökeim, hogy szeretnék, ha elkezdeném a főiskolát legalább esti szinten, hogy tovább tudjak lépni.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

Aztán két hónap után mondtam, hogy oké. A főiskola az mehet. A főnökeim a Fordnál nagyon örültek, csak mondtam, hogy én akkor a kölni főiskolára mennék futball szakra. El kell mondjam, hogy ha nem lett volna az akkori tolerancia a részükről, akkor nem tudtam volna elvégezni a kölni főiskolát. Ezt választottam és visszatértem a futballhoz.

 

A magyar klubfutball lelátóin tapasztalható mai viszonyokat látva elmondhatjuk, hogy jelenleg a DAC tölti be a Ferencváros szerepét. A legmagyarabb szlovákiai klub székely edzőjeként érzi, hogy Dunaszerdahelyen és egész Felvidéken ez nemcsak a futballról szól?

 

Hát persze. Ez nem kérdés. Lényegében ez egy életérzés. Nagyon nehéz elmagyarázni egy anyaországi magyarnak, hogy mit jelent a határon túl magyarnak lenni, ott élni, a mindennapokkal megküzdeni. Ne is tudják meg soha. Maradjon minden így, ahogy van. Mert ehhez nem csak évszázadok küzdése és tanulása kellett, hogy meg tudd tartani a múltadat, át tudd élni a mindennapokat, tovább tudd adni a gyerekeidnek azt, hogy ne vesszen el mindaz, amit te kaptál a nagyszüleidtől. Ez egy művészet, életérzés. Ehhez nem csak kultúrház kell, iskola, barátok, hanem kőkemény makacsság, kitartás.

 

Mi székelyek olyanok vagyok, mint amit a természet adott nekünk. Mint a fenyőfák. A fenyőfa a viharban soha nem hajlik se jobbra, se balra. Ha nem bír vele a vihar, akkor kettétörik, de akkor sem adja meg magát. Nem tudom, milyen hasonlatot tudnék a Csalóközre, mert itt kevés a fenyőfa, de az emberek tulajdonsága ugyanaz. Nem hajlanak se jobbra, se balra.

 

Hála Istennek az anyaországban nem kell és nem is tudják, hogy ez milyen. Nem is kérem soha, hogy ezt értékeljék. Ami a szívemben van, az az enyém, azt én hoztam magammal. Ezt kaptam a szüleimtől, a nagyszüleimtől, és ezt fogom továbbadni a gyerekeimnek. Ezek az érzések fontosak, mert amellett, hogy úgy érezzük, igen, otthon vagyunk, mégse vagyunk otthon. Ugyanakkor elfogadjuk az embereket, akikkel együtt élünk. Szlovákokat vagy épp a románokat, mert ez normális. Ehhez is kellett egy intelligencia, megtanulni, hogy úgy harcolok a céljaimért, hogy azt senki ne tudja elvenni tőlem. Ugyanakkor a harc nem arról szól, hogy nekiállok és verekszem, hanem adok és kapok, húzom és nyújtom, valahogy okosan megoldom.

 

Ezért mondják azt, hogy a székely furfang vagy észjárás. János bát, ha megkérdik:

 

„János bácsi maga mindenhez ért? – Mindenhez is.“

 

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

A DAC egyfajta kirakat a felvidéki magyarság számára, mellyel szeretnek büszkélkedni. A szurkolók pozitív példákat várnak. Ön a habitusából adódóan ennek meg is felel. Néhány napja beszámoltunk már róla, ahogy a Slovan elleni sajtótájékoztató után kikérte magának a klub sajtófőnökétől nevének a hibás feltüntetését. A névjegykártya két oldalán két különböző módon írták a nevét, de egyik sem volt helyes. Mit érzett akkor?

 

Megfordultam egy-két helyen a világban, és biztos, hogy én is nagyon gyakran rosszul ejtem ki idegen nyelvű embereknek a nevét, de ha egyszer valakinek a nevét leírom, és ez egy hivatalos esemény után történik, az illető egy csapatot, jelen esetben a DAC-ot képviseli, igenis kikérem magamnak, hogy legyen annyi tisztelet, hogy helyesen leírjuk a nevét. Én nem Lasló vagy Saba vagyok, hanem László Csaba. Nekem ezt a nevet adták a szüleim, erre büszke vagyok.

Ebből nem hagyok, és azt hiszem, hogy tizenkét évesen is ugyanúgy megcsináltam volna, mint ötvenkét évesen. Kiállok magamért, és azért aki vagyok.

 

Ha Magyarországra. Németországban megyek, akkor is azt mondom, hogy székely vagyok, így fogadnak el. Ezt nem szégyellem, nem azt akarom mutatni, hogy „hát igen, minden rendben, és összehúzom magam“. Hát nem! Ezért lehet, hogy sokan arrogánsnak gondolnak, vagy hogy „na megint játssza az eszét…“. Nem, abszolút nem.

 

Nagyon sok embertől elvárnám, hogy kiálljon magáért, a becsületéért. Nem kell szégyellni ezeket a dolgokat. Ha szégyelleném, akkor azt mondanám, hogy „igen, hunyászkodom“. Én nem hunyászkodom meg senkitől. Nem loptam, nem csaltam, a becsületesség lehet, hogy rövidtávon sok akadályba ütközik, de hosszú távon – nekem azt mondta édesapám – kifizetődik.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

Tulajdonságainak köszönhetően remekül tud közösséget  építeni, beleértve a csapatot, klubot, szurkolókat. Mi a titka?

 

Hát ezt nem tudnám megmondani. Azt hiszem, hogy az emberek, amikor megismernek, akkor érzik azt, hogy élek-halok a munkámért. Nem szégyellek utánanézni dolgoknak, nem mondom azt, hogy én vagyok a legokosabb. De döntéseket tudok és akarok hozni és kiállok mellettük.

 

Nem akarok mindenkinek megfelelni, hanem a munkámnak, saját kis környezetemnek, és legfőképp saját magamnak. Én akkor vagyok boldog, hogy ha hazaértem, és azt tudom mondani, hogy amit elvégeztem, az jó volt, és sikeres. Az emberek egy idő után ezt elkezdik magukévá tenni. A játékosok, ha látják, hogy bemegyek az öltözőbe és elmondok egy-két dolgot, akkor az nem falra hányt borsó, hanem tényleg a magukévá tudják tenni. Az edzői szakmának ez is egy nagyon fontos dolga. Én nagyon sok olyan embert ismerek és jó edzőt, akik tényleg jó edzők, jó emberek. Mindig azt mondom, hogy nem jó ember vagy jó edző kell, hanem hogy át tudd adni azokat a dolgokat, amiket elvársz tőlük.

 

Ha pedig hibázol, nem másra mutogatni, hanem azt mondani, hogy igen, hibáztam. Van ez a puzzle játék, és vannak azok a kis mozaikok. Az egészet össze kell rakni, és ha összeraktad, akkor alakul ki egy kép. Úgy látszik, mindegy, hogy Skóciában, Ugandában Belgiumban, vagy éppen a Ferencvárosnál Magyarországon, erre a közösség mindig vevő volt.

 

Őszintén elmondhatom, hogy Ugandában soha nem mozgatott meg senki két év alatt azt a futballban, amit mi megtettünk. Mondhatjuk, hogy a mai napig abból élnek, és erre büszke is vagyok. Annyi ember nem jött ki soha a stadionba, olyan dolgokat tudtunk elérni afrikai szinten, amire büszkék lehetünk. Nigériát például 14 évig senki nem verte meg a kontinensen belül, csak mi. A Hearts egy kieső csapat volt. ebből tudtunk csinálni egy olyan gárdát, mely nem csak a harmadik lett, hanem a harmadik legjobb klub is. Ezt érezte a közönség. Annyi bérletesünk nem volt soha, mint az én időmben. Amikor jöttem a Hearts-hoz, azt kérdezték, hogy ki? Uganda? Afrika? Ide? Végül meg tudtuk csinálni. A Ferencvárosnál, litvánoknál ugyanaz. A becsületesség, a hitelesség hosszú távon kifizetődik.

 

Ön nem éppen egy hálás időszakban érkezett a klubhoz.

 

Hát nem.

 

Nem volt felhőtlen a viszony a szurkolók és a játékosok között. Bojkott is volt. A klubtulajdonos is úgy fogalmazott az ön érkezése kapcsán, hogy az új edző feladata, hogy a csapat teljesítményével megfeleljen a DAC-ot övező elvárásoknak. Elkezdődhet a felfelé ívelés időszaka?

 

Nagyon remélem. Fontos a stabilizáció. A csapattal meg kell felelnünk a kiépülőben levő követelményeknek. Én nem szeretem a csendes vizet. Minden nap valami újat szeretnék, ha fejlődés lenne. Sajnos, a kommunizmus az embereket arra nevelte, hogy legyél elégedett azzal, amid van.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila

 

A piacgazdaság előnye a fejlődés, hogy gondolkozzál. A gondolkozó embereket mindig félretették. A festő csak akkor tud szépet festeni, ha a saját lelkéből jön. A zenész akkor tudja igazán azokat a húrokat megpengetni, ha a saját lelkéből jön. Probléma mindig van, de arra kell egy megoldás. Ha nem így gondolkozol, nem jutsz előre.

 

Világi Oszkár úr európai szintű módon, a mai modern világnak megfelelően célozta meg a modern futballt. Ha akadémia, futball stadion épül, a legjobbat tesszük Csallóköz közepére, Dunaszerdahelyre, és a szurkolók is a legjobbak, akkor a csapatnak is fel kell nőni ehhez. Akkor zárul be a kör, akkor lesz igazán szép az egész és kerek, mint a labda.

 

Király Zsolt

 

Fotók: Karaffa Attila


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »